mindig együtt

2018.12.20. 16:48

Béres Alexandra újraéli a mézesheteket

Andalogtunk, mint két szerelmes tinédzser.

A híresség minden perce a családjáról és a munkájáról szól, így sokkal kevesebb idejük jut egymásra a férjével. Ezért szokásukká vált, hogy évente egyszer elutaznak a lányaik nélkül, hogy felelevenítsék a mézesheteiket- írja a Hot Magazin alapján a Vasárnap Reggel.

Alexandra és a férje, Krisztián házassága huszonkét éve töretlen, amióta pedig megszülettek a lányaik, még szorosabbá vált a köztük lévő kötelék. Azonban, hogy férfiként és nőként se menjenek el egymás mellett, nagy hangsúlyt fektetnek a közös élményekre. Hiába a gyerekek az elsők, ettől még megengednek maguknak néhány lopott napot kettesben.

Általában a házassági évfordulónk vacsoráján szoktuk kitalálni, hová szökjünk el legközelebb a világ elől. A huszonkettediken Brugge-re esett a választásunk – kezdte a sportoló. Már igencsak szükségünk volt arra, hogy pár nap erejéig csakis egymással foglalkozzunk. Ráadásul a belga város csak még inkább megalapozta a hangulatunkat a borongós időjárásával, a zegzugos utcáival. Jó volt néha elveszni kicsit, és nem foglalkozni a külvilággal. Kéz a kézben andalogtunk, mint két szerelmes tinédzser, élveztük a pillanat varázsát.

Tényleg minden perc rólunk szólt; ezt itthon nem tehetjük meg. Ott még a vasárnap délelőtt is különleges volt: egy piacra tévedtünk, ahol helyben nyitották ki nekünk a friss osztrigát, kaptunk mellé egy-egy pohár pezsgőt, és koccintottunk az egészségünkre – tette hozzá a fitneszedző.

Alexandra bevallja:

édesanyaként nagyon nehezére esett elszakadni a lányaitól, a nyolcéves Pannától és a négyéves Flórától.

Mindössze három napot voltunk távol, de végig éreztük a hiányukat. Édesanyám vigyázott rájuk, így nem volt miért aggódnunk, de azért a fél szemem mindig a telefonomon volt – kacagott fel.

Egyébként a lányok legalább annyira élvezték ezt a három külön töltött napot, mint mi: a nagymama főztje a legjobb, és nála mindig több kívánság teljesülhet. Csak édesanyám fáradt el picit, mire hazaértünk.

Büszke édesanya és nővér

Alexandrának csodálatos a kapcsolata a húgával; úgy véli, hogy ha a kislányai csak feleannyira lesznek jó testvérek, mint ők, akkor nem lesz gond.

Flóra napközben alig várja, hogy a nővére hazajöjjön. Imádják egymást, és egy anyának nincs is ennél nagyobb boldogság. Panna terelgeti, tanítgatja, pedig ő maga is gyerek – mesélte nemrég a HOT! magazinnak a sportoló.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!