2020.04.20. 14:32
Lélegeztetőgépet adományoz Mága Zoltán
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész egy lélegeztetőgép vásárlásával segíti az egészségügyet a koronavírus elleni hatékony védekezésben a betegek mielőbbi gyógyulása érdekében.
Mága Zoltán közleményében emlékeztetett, hogy csatlakozott a TV2 Neked énekelek című élő, nemzeti összefogásra buzdító televíziós jótékonysági gálájához.
A műsorban jelentette be, hogy egy lélegeztetőgép vásárlásával segíti a betegek gyógyulását a koronavírus elleni védekezésben, és arra kérte honfitársait, tartsák be a rendkívüli veszélyhelyzet miatt elrendelt szabályokat.
Külön köszönetet nyilvánított Balázs Fecó Kossuth-díjas előadónak, és a szimfonikus zenekara tagjainak, hogy szerepet vállalva az otthonról készült produkcióban A csönd éve volt című slágert adhatták elő.
„Egy újabb felhívással élve a tehetős emberek fel az a kérésem, hogy támogassák a kórházakat, az egészségügyi intézményeket, segélyszervezeteket, vállaljanak szolidaritást” – fogalmazott Mága Zoltán.
„Lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a járványveszéllyel szembeni küzdelemhez. Adjunk életet és reményt a betegeknek, embertársainknak!” – tette hozzá.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg