2023.09.16. 09:00
Egy éve került kórházba Inti, így van most a TNT népszerű zenésze
Tavaly szeptember elején robbant a hír, hogy Intinek, azaz Zuber Krisztiánnak kórházi kezelésre van szüksége.
Forrás: Kisalföld
Fotó: Mészáros Mátyás
A hírt a TNT másik tagja, Dobrády Ákos tudatta a rajongókkal. Később Krisztián elmondta, hogy nehezen kapott levegőt, és fáradékonyabb volt az utóbbi időben, ezért ment el orvoshoz, aki azonnal beutalta a kórházba. Több vizsgálatot is elvégeztek rajta, amelyek kimutatták, hogy szívelégtelensége van.
Szerencsére a kezelések és a gyógyszerek segítettek, így folytathatta a fellépéseket, de továbbra is oda kell figyelnie az egészséges étkezésre és a rendszeres testmozgásra.
A Ripost megkereste a zenészt, hogy szolgál jelenleg az egészsége.
Nagyon jól érzem magam, heti háromszor-négyszer sportolok egy héten, persze nem túlhajtva magam. Egyre erősebbnek érzem magam, jobban bírom a koncerteket és a padelezést is. A nyár elején voltam kontrollon, ahol azt mondták sokkal erősebb a szívem. Ez érezhető is, például a színpadon is többet mozgok, mint korábban
– kezdte vidáman Krisztián, aki azt is elmondta, hogy már súlyzós edzéseket is beiktatott, amelyeket szigorúan csak kis súlyokkal, és edzője felügyelete mellett végez.
Inti közösségi oldalán látható is, hogy milyen óriási változást hozott a fitt életmód külsőleg is. Nemrég az Instagramon megmutatta, milyen remek formában van - írja cikkében a Ripost.
Inti pihenésre is szakít időt, szeretné meglátogatni édesanyját, aki a tengerentúlon él.
Most, hogy vége van a turnénak, úgy tervezem, hogy egy hosszabb időre elutazom. Szeretném édesanyámat meglátogatni Floridában, ahonnan együtt megyünk át Costa Ricába meglátogatni a családunkat
– sorolta a terveit az énekes.
Bulvár-celeb
- Sharon Stone megismételte azt a bizonyos jelenetet az Elemi ösztönből, leolvadt a net
- Különös fotót tett közzé Szandi, nem mindennapi vallomást írt mellé
- „Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” Háromszáz pogácsát sütött a gátakon dolgozóknak a sütimester
- Nehéz idők: kedvenc meteorológusunk már csak kenuval tud hazamenni
- A legjobb forgatókönyv is nagyon ijesztő: ilyen radikálisan alakul át az időjárásunk