Versenyképesség

2018.07.13. 07:41

György László: a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz

Olyan stratégiát dolgoztunk ki, amelyet követve stabillá tudjuk tenni a munkahelyeket ezekben a technológiai kihívásokkal teli időkben – nyilatkozta György László a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatcsomagjáról.

Ha fel tudjuk használni a világban felhalmozódó tudást, akkor fejlődik a gazdaság, ezáltal sokkal komplexebb feladatok ellátására leszünk képesek – vélekedett a gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár az Echo Tv Napi aktuális című műsorában.

György László szerint a magyar kormány arra törekszik, hogy hazánk 2030-ra az ötödik legversenyképesebb ország legyen Európában. Ezzel kapcsolatban elmondta: a kormány felismerte azt a jelenséget, hogy a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz. 2010 előtti példákból láthatjuk, hogy a gazdasági növekedés, mint cél, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert például a bérek növekedése jelentősen elmaradt a GDP növekedésének mértékétől – idézte fel.

Az államtitkár szerint Magyarország olyan hely, ahová a tőke nem azért jön, mert itt nagyobb kedvezményeket kaphat, mint a világ más részein, hanem azért, mert itt jó lakni. A szellemi tőke pedig azokat a helyeket fogja keresni a világban, ahol jó élni, Magyarország már most ilyen, ezt szeretnénk még tovább erősíteni – tette hozzá.

A cél az életminőség javítása és megőrzése. Az életminőség anyagi oldala csak egy dimenzió, fontos például az épített környezetünk fenntartása vagy a természet megőrzése – jelentette ki a közgazdász. Kiemelte: a migrációs nyomás korszakában a társadalmi tőke felértékelődik, Magyarország pedig ebből a szempontból védett és előnyt élvez.

A teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!