XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2019.05.10. 06:00

Farkas Sándor: a kormány támogatja az állattenyésztést

A vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forint forrást különítettek el az állattartó gazdaságok beruházásaira.

Az állattenyésztők támaszkodhatnak a kormány és az Agrárminisztérium segítségére – jelentette ki az agrártárca parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Farkas Sándor, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján azt mondta,

a vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forint forrást különítettek el az állattartó gazdaságok beruházásaira, 43 milliárd forintot az agrár-környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó intézkedésekre és 33 milliárd forintot az ökológiai gazdálkodás támogatására.

Idén a kormány több mint 19 milliárd forintot szán a sertéságazat és több mint 13 milliárd forintot a baromfiágazat állatjóléti támogatásaira – közölte a politikus.

Farkas Sándor az elmúlt időszak közösen elért eredményei közül kiemelte, hogy a

hús- és tejhasznú tehénállományt 2010-hez képest 93 ezer egyeddel, 402 ezerre sikerült emelni.

Az államtitkár hangsúlyozta, az állategészségügyei világszervezet, több európai ország, valamint Törökország elismerte az elmúlt években Magyarország kéknyelvfertőzés-mentességét.

Ezen felül

sikerült megvédeni a magyar sertésállományt az afrikai sertéspestistől.

A kínai sertéspestis termeléscsökkentő hatása pedig minden bizonnyal tartósan óriási piaci keresletet jelent az európai hústermékek iránt – mondta a politikus.

Az elmúlt évek sikerei közé sorolta Farkas Sándor az

élőállatokat és különböző hústermékeket érintő forgalmiadó-csökkentéseket is.

Az államtitkár úgy fogalmazott, „van okunk a büszkeségre, a magyar állattenyésztés ünneplésére”, melynek méltó helyszíne a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amely az év legnagyobb állattenyésztési rendezvénye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!