Borágazat

2023.08.13. 08:00

AM: idén is lesz kiemelt szüreti ellenőrzés a szőlőtermelők védelmében

Idén is folytatódik a 2019-ben megkezdett szőlőszüreti ellenőrzési program, az elmúlt évek pozitív tapasztalatai alapján komoly piactisztító hatása van a borágazatban – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szaktárca csütörtöki tájékoztatása szerint.

MW

Az ellenőrzési program idei végrehajtása eredményesen járul majd hozzá a szőlő- és borágazat védelméhez (Illusztráció)

Forrás: MTI

Fotó: Cseke Csilla

Az államtitkár jelezte, hogy 

a hatóságok a szüret idején a szőlőültetvények mellett a szőlőt feldolgozó borászati üzemeket is külön ellenőrzik, cél 2023-ban is a szőlőtermesztők érdekeinek védelme.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, a program lényege annak a korábban tapasztalt visszás gyakorlatnak a megelőzése, amely szerint a szüretelt szőlő tényleges és a felvásárlónak az átadáskor feljegyzett cukortartalma között eltérés lehet, illetve a felvásárlási okiratokon, bizonylatokon sem az átvételkor mért mustfokot, hanem annál kisebb értéket rögzítettek. Ez hátrányosan érintheti az ágazat jogszabálykövető szereplőit, hiszen ez a gyakorlat a borkészítéskor visszaélésekre adhat alkalmat, és így negatív hatása van a szőlőárakra – mutatott rá a közleményben.

Ennek megelőzése érdekében indított 2019-ben közös szüreti ellenőrzési programot a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – emlékeztetett. Ezen ellenőrzések eredményesnek bizonyultak, ugyanis a hatóságok azt tapasztalták, hogy hatásukra a szüreti dokumentumokban feltüntetett értékek megfeleltek a valóságnak. A hatóságok a szüret idején a szőlőültetvények mellett a szőlőt feldolgozó borászati üzemeket is külön ellenőrzik – emelte ki Feldman Zsolt a közleményben.

Az államtitkár közölte, hogy az idei esztendőben krízislepárlási támogatás megnyitásával is enyhíteni kívánják a piaci helyzetet. Emellett a kiterjesztett gyártói felelősség díj kapcsán az ágazat számára biztosított kedvezmények együttesen érdemi segítséget adhatnak a borászatok részére ahhoz, hogy a szőlő árában elismerjék a termelési költségek növekedését.

A várakozások szerint az ellenőrzési program idei végrehajtása eredményesen járul majd hozzá a szőlő- és borágazat védelméhez – fűzte hozzá Feldman Zsolt az Agrárminisztérium közleményében.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában