2023.05.02. 17:45
Lillafüreden egy sziklánál találták meg az eltűnt miskolci édesanya holttestét
Biztos, hogy a múlt héten eltűnt miskolci nő holttestére leltek rá a Molnár-szikla közelében.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Jaromir Chalabala
Majdnem egy hete borzolja a a miskolci közvéleményt, hogy egy 69 éves hölgy múlt szerda délelőtt fodrászhoz indult a miskolci Rigó utca 40. szám alatti otthonából, de azóta nem tért haza és életjelet sem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A hölgynél az iratai nála voltak, de telefonját nem vitte magával - írja a boon.hu.
Az egész város őt kereste
Az akkor közzétett felhívás szerint körülbelül 160-170 centiméter magas és 60 kilogramm súlyú hölgyről van szó. Szürke kabátot viselt, picike fekete hátizsák volt nála. A közösségi médiában széles körű összefogás indult az eltűnt asszony felkutatására és a mentőkutyás Lehoczki László is aktívan bekapcsolódott az eltűnt nő felkutatásába.
Családi dráma
Tragikus fordulatot vett az eset vasárnapra virradóra, amikor az eltűnt nő férje önkezével vetett véget az életének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó osztályától kapott információk szerint a halálesetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálta, azaz kizárt az idegenkezűség.
Drónnal találtak rá
Mindeközben Lehoczki László közreműködésével folytatódott a kutatás az eltűnt asszony fellelésére. A boon.hu úgy tudja: hétfőn délelőtt drón bevetésével folytatták a keresést a Lillafüred felé vezető úton, a Molnár-szikla alatti területen. Alig szállt fel a drón, megtaláltak egy női holttestet, amely – minden valószínűség szerint – az eltűnt nő teteme lehet.
Lehoczki László Facebook-oldalán tette közzé este a következőket: „A hatóságokkal végzett közös munka eredményeként a mai napon megtaláltuk az eltűnt hölgyet.
Köszönet a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesületének, a gyors, és szakszerű segítségnyújtásért, és munkájukért. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak. Sok erőt kívánunk ennek a nagy tragédiának a feldolgozásához!”
Krimi
- Felfoghatatlan fájdalom: meghalt Sallai Nóra kisfia
- Harminchárom év után fogták el a paloznaki plébános gyilkosát
- Felgyújtotta magát egy férfi, mert nem találta otthon a volt feleségét
- Hétfőtől rámehet a gatyája is, ha vezetés közben mobilozik
- Szívszorító látvány: felborult egy mentőautó a fővárosban