Könyvbemutató

2017.10.24. 13:39

Ma is virágzik a szent életű magyar királylány németországi kultusza

Szent Erzsébet kultusza Wartburgtól Marburgig – ezzel a címmel mutatja be Horváth Zoltán György könyve a 13. században élt Árpád-házi királylány németországi, közelebbről türingiai és hesseni emlékezetét az érdeklődőknek.

II. András magyar király lányát (1207-1231) négyévesen jegyezték el egy német őrgróf fiával, ekkor került Wartburg várába is, de természetesen továbbra is kapcsolatban maradt szülőföldjével, illetve a magyar királyi családdal. A betegek ápolását, a szegények felkarolását, támogatását vállaló és példás családi élete – a korban oly ritka szerelmi házasságban élt férjével, akitől három gyermeke született – miatt halála után mindössze négy évvel, 1235-ben a pápa szentté avatta a mindössze huszonnégy évet élt Erzsébetet.

- Árpád-házi Szent Erzsébet mindmáig a leghíresebb magyar. Tisztelete napjainkig töretlen Németországban, Magyarországon, Európában és az egész keresztény világban, így rövid életének helyszínein, a türingiai Wartburgban és a hesseni Marburgban is – hangsúlyozza Horváth Zoltán György, hozzátéve, hogy műve elsősorban a királylány e szűkebb területen élő emlékezetét mutatja be a 13. századtól napjainkig, természetesen olykor tágabb térbeli összefüggéseiben.

A szerző szerint a királylány empátiája, a betegek és a szegények iránti áldozatkészsége ma is követendő lehet számunkra, ahogy az volt korában és a következő évszázadokban is. – Szent Erzsébet offenzív keresztény életgyakorlatot valósított meg, amely példát mutathat a ma defenzívába szorult európai kereszténység számára – mondta.

A Romanika Kiadó gondozásában megjelent kötetet a budapesti Vármegye Galériában (V. Vármegye u. 11.) mutatják be szerdán 18 órától a Budapesti Székely Kör szervezésében. A 184 oldalas, 315 színes fotót bemutató, magyar és német nyelvű kiadványt Prokopp Mária művészettörténész méltatja.

Ezek is érdekelhetik