Mesterfokon muzsikálnak évtizedek óta

2018.10.10. 13:45

Hetvenöt éves a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Rádiótörténeti mérföldkövek, számos sikeres turné Amerikától Japánig, korszakos jelentőségű ősbemutatók, világhírű vendégművészek szereplései fémjelzik az együttes évtizedeit.

Budapest, 2017. augusztus 30. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara ad koncertet a Csak tiszta forrásból címû gálamûsorban - amely Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneszerzõk szellemi örökségét idézi fel - a Müpa-ban (korábbi nevén Mûvészetek Palotája). MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 1943 őszén Dohnányi Ernő, a Magyar Rádió akkori fő-zeneigazgatója kezdeményezésére alakult. A zenekar bemutatkozó koncertjét 1943. október 7-én adta a mai Erkel Színházban, Dohnányi Ernő vezényletével.

Ezzel új fejezet kezdődött a magyar zenei életben, egyúttal elindult a zenekar nagyszerű pályája – foglalja össze a hirado.hu.

Olyan világhírű vendégkarmesterek és szólisták dolgoztak a zenekarral, mint Ferencsik János, Otto Klemperer, Claudio Abbado, John Barbirolli, Paul Capolongo, Doráti Antal, Eötvös Péter, Wolfgang Gönnenwein, Kertész István, Lehel György, Kobayashi Ken-Ichiro

és még sokan mások. Rádiótörténeti mérföldkövek, számos sikeres turné Amerikától Japánig, korszakos jelentőségű ősbemutatók fémjelezték az elmúlt 75 év történetét.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertet ad az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett zürichi emlékünnepségen 2016. október 21-én. A zongoránál Vásáry Tamás. Fotó: Emmi/Bartos Gyula / MTI

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának 75 éves születésnapi koncertjét október 9-én rendezték meg a Zeneakadémia Nagytermében. A koncerten Vásáry Tamás és Kovács János vezényelt, az előadást a Bartók Rádió élőben közvetítette. A koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara mellett színpadra lépett Ránki Dezső (zongora), valamint Horti Lilla, Gál Erika, Boncsér Gergely, Kovács István (ének).

Borítókép: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara ad koncertet a Csak tiszta forrásból című gálaműsorban a Müpában 2017. augusztus 30-án.

Forrás: MTVA / Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!