Papírrégiség

2020.07.12. 09:22

Ősképeslapok kerülnek kalapács alá egy budapesti aukción

A régi képes levelezőlapok nincsenek olyan precízen katalogizálva, mint a bélyegek, ennek viszont az a bája, hogy újabb és újabb ritkaságok bukkanhatnak fel. Ilyen kincseknek számítanak az előfutár képeslapok, amelyekből az egyik budapesti árverésen most egyszerre többre is rábukkantunk.

Balázs D. Attila

Előfutár, szaknyelven vorlaufer. Különösen jól cseng ez a két szó a gyűjtők között, bár nem feltétlenül ezek az őslapok indulnak a legmagasabb árról egy aukción. Országonként változik, hogy mely lapok esnek az előfutár kategóriába, de az 1900-as év mindenképp vízválasztónak számít, hiszen ekkor ér véget az a klasszikus korszak, amelyben a magyar képes levelezőlapok is születtek.

Ilyen, különösen ritka ősképeslapokból gyűlt össze most egy szép összeállítás a fővárosi Darabanth Aukciósház július 16-án, csütörtökön záródó árverésén. Az interneten is elérhető felhozatal egyik különösen szívet melengető darabja, egy 1890-ben (!) feladott szép budapesti lap. A fővárosról készült régi képeslapok a gyakoribbak közé tartoznak, ám ilyen régi, jelen esetben 130 éves képeslappal csak igazán elvétve lehet találkozni.

Két kolozsvári vorlaufer is szerepel az árverésen, alig pár ezer forintos kikiáltási áron, ám ezek már 1897-es keltezésűek. Mindkét, Kassára postázott tétel különösen érdekesnek, kidolgozottnak számít, s még a város címere is szerepel rajtuk. A lapok témaválasztása is rendhagyó, az egyiken többek között a kincses város híres vőfélyei és a település régi magyar arculatához hozzátartozó „tejesléányok” is szerepelnek egy-egy kis képen, a másikon pedig a Honvéd vértanúk 1980-ban ledöntött emlékműve, az 1970-ben lebontott Rákóczi emlék, és a régi Nemzeti Színház is látható. Dokumentum értékű lapok ezek, akárcsak az a gyönyörűen színezett brassói képeslap a Fekete templommal és a lövöldével,amelyet ugyan 1898-ban adtak fel, de súrolja az előfutárság határmezsgyéjét. Ez a csodás példány potom 9 ezer forintról indul.

Két kolozsvári vorlaufer is szerepel a kínálatban
Fotó: Mediaworks

Az árverés legősibb előfutára azonban egy különös átmenet a képeslap és a csak a puszta szöveg közlésére létrejött – a világon először az Osztrák–Magyar Monarchiában forgalomba hozott – „levelezési lap” között. A szóban forgó példány egy ősreklámlap, egy besztercebányai kereskedő 1883-as keltezésű díjjegyes megrendelőlapja. Igazi kuriózum, közel 20 ezer forintról indul.

Mindemellett fiumei, illetve osztrák, német, svéd és olasz előfutárokkal is találkozhatunk ezen a minden tekintetben érdekes aukción.

Borítókép: ezt a budapesti ősképeslapot 1890-ben adták fel, ilyen régivel elvétve lehet találkozni

Ezek is érdekelhetik