lovaglás

2018.06.10. 16:55

Két távon is magyar győzelem született a solti távlovas versenyen

Magyar, bolgár és török győzelem született a hétvégén a solti Révbéri Lovascentrumban rendezett nemzetközi távlovas és távhajtó versenyen, melyen 10 nemzet több mint 100 lovasa indult.

A 160 kilométeres távot Tóth József nyerte az osztrák Kunz Stephanie és a szlovák Boulbol Feras előtt. A 120 kilométeres távon a bolgár Lyutova Katina bizonyult a legjobbnak, második a junior világbajnoki csapatbronzérmes Fekete Patricia lett, a harmadik helyen pedig Szösz Letícia zárt. Nyolcvan kilométeren a felnőtteknél a török Yazici Hakki nyert, mögötte Gábor László és a cseh Bustova Anna végzett. Ugyanezen a távon junior kategóriában Mihók Orchidea révén magyar győzelem született.

Rencsár Kálmán, az V. Solt Kupa főrendezője kiemelte: a 80, 120 és 160 kilométeres versenyek mellett a hazai bajnokságban vasárnap 20, 40 és 80 kilométert teljesítettek a résztvevők. Magyarországon kívül Ausztria, Bulgária, Csehország, Irak, Kína, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Törökország szerepelt a viadalon.

A versenyről elmondta:

a távlovaglásban a hajtó és a ló együtt dolgozik a cél elérése érdekében.

Bányai Béla, a Magyar Lovas Szövetség távlovagló és távhajtó szakágának elnöke elmondta: a közreműködésükkel megvalósuló verseny a magas, 102 fős létszám miatt is egyedülálló megmérettetés Magyarországon, amely egyben minősítő verseny is. Az adott távokat – főleg a 80 kilométer felettieket – teljesítőknek lehetőségük van Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon is részt venni.

A verseny célja továbbá megtalálni a fiatal utánpótlást is, akikből a későbbiekben nemzetközi szinten is jól teljesítő versenyzők válhatnak – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!