emelés

2018.06.22. 11:30

Megugrottak a bérek a somogyi szántóföldön, istállókban

A mezőgazdaságban megugrottak a bérek, országosan 2012 és 2017 között közel 31 százalékkal nőtt a dolgozók fizetése, az emelkedés tavaly volt a legnagyobb, egy év alatt nettó 12,8 százalékos bérnövekedést lehetett tapasztalni az ágazatban. Somogyban is többet fizetnek az alkalmazottaknak, s a bérrendezés folytatásán kívül a munkaerőhiány mérséklése újabb feladatokat ró a munkaadókra.

Harsányi Miklós

Udvaros Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alelnöke kiemelte: az állattenyésztés területén is érzékelhető béremelkedés. Két éve nagyjából nettó 600 forint órabért kaptak a dolgozók, ma már ezer forintot, s ha csak az utóbbi időszak fejleményeit elemzik a szakemberek, akkor előre borítékolható a további bérnövekedés.

– A kötelezőn felül nagyjából 5-10 százalék többlet béremelést hagytunk jóvá az utóbbi években – hangsúlyozta Kalocsai Bálint, a böhönyei mezőgazdasági zt. elnöke. – Jelenleg havi közel 270 ezer forint az átlagbér nálunk, betanított dolgozónk nincs, a csapat zöme szakmunkás, s három diplomást is foglalkoztat a társaság. Bár pillanatnyilag elegen vagyunk, ám két-három év múlva időszerűvé válik az újabb dolgozók felvétele. Ez nem könnyű feladat, de tudomásul kell venni: jól felkészült alkalmazottak nélkül nem működik a társaság.

Rohamtempóban emelkednek a bérek a mezőgazdaságban, 2012 és 2017 között mintegy 31 százalékkal nőtt a mezőgazdasági dolgozók fizetése, az emelkedés tavaly volt a legnagyobb, hiszen 12,8 százalékos bérnövekedés volt tapasztalható az ágazatban – mondta el a Magyar Időknek Nagy István. Az agrárminiszter szerint olyan jogszabályi javaslatokat készítenek elő, amelyek mind több közfoglalkoztatottat ösztönöznek arra, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban találja meg a számítását.

Varga László, a kaposvári Kinizsi Pál élelmiszeripari szakgimnázium és szakközépiskola tanára rámutatott: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar olyan ágazat, ahol megállás nélkül nagy igény van az új szakemberekre. A hiányszakmákban az ösztöndíj, illetve a tanulói szerződés csábíthatja tanulásra a fiatalokat, s továbbá a felnőttek átképzése, oktatása is lehetőséget biztosít arra, hogy a szükséges munkaerő rendelkezésre álljon.

– Nem könnyű feladat a bérfelzárkóztatás, sok évtizedes problémáról van szó – hangsúlyozta Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei vezetője. – Somogyban korábban is a kereskedelem és a mezőgazdaság területén volt a legalacsonyabb az átlagfizetés, az elmaradást csak lassan sikerült lefaragni, noha erre igen nagy szükség lenne. Ugyanakkor megyénkben számos vas- és fémipari, elektronikai, illetve a közlekedési cégnél 2018-ban bruttó 9-25 százalékkal nőttek a bérek, s hasonló folyamat indokolt az agráriumban is. S az is lényeges eredmény, hogy több ipari vállalatnál már a 2019-es béremeléssel kapcsolatban is lezajlott az egyeztetés, így minden bizonnyal az ősszel nem várható különösebb vita, legfeljebb a friss adatok ismeretében némi finomításra lesz szükség.

Ezek is érdekelhetik