Álláskeresők

2019.01.31. 14:00

Ecsettel és kanállal építenének falakat a munkanélküliség elé

Több olyan település is van Somogyban, ahol az emberek legalább egyötöde munkanélküli. Rinyabesenyőn például képzéseket indítanak azért, hogy megszüntessék az állástalanságot.

Marosi Gábor

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat decemberi adatai szerint a somogyi települések közül Rinyabesenyőn a munkaképes emberek egyharmada, 31,79 százaléka munkanélküli.

– Ugyanolyan a helyzet mint korábban, semmi nem változott – fogalmazott Orsós Imre, Rinyabesenyő polgármestere. – Lenne a környékünkön munka Marcaliban és Nagyatádon, de nem jó a közlekedés, ezért vannak, akik nem tudnak eljárni dolgozni. Azok vannak szerencsés helyzetben, akiknek saját autója van, mert tudják vállalni a több műszakos munkarendet is.

– Képzést indítunk a faluban – folytatta Orsós Imre. – Februárban indul tanfolyam a településen. Szobafestőnek és kőművesnek tanulhatnak az érdeklődők, eddig összesen 22-en jelentkeztek. Azt gondolom, hogy ha elvégzik az iskolát, utána ezzel a két szakmával el tudnak majd helyezkedni, és akkor végre csökkenhet Rinyabesenyőn is a munkanélküliség – tette hozzá a település vezetője.

Somogysámsonban, Görgetegen, Holládon, Somogyaracson és Nemesdéden is sokaknak nincs munkája. Utóbbi településen a munkaképes emberek több mint 26 százaléka keres állást. – Sok a szakképzetlen a faluban – mondta Tompa Boldizsár, Nemesdéd polgármestere. – Iskolázatlanok is élnek itt, olyanok, akiknek még a nyolc általánosa sincs meg. Szerveztünk már képzést is Nemesdédre, de többen nem mentek el rá. Azt látom, hogy sokan elkényelmesedtek, nem akarnak elmenni dolgozni, pedig Marcaliban, Nagykanizsán és Kaposváron is találnának munkát – hangsúlyozta Tompa Boldizsár.

A tavaly decemberi adatok szerint 240 ezer nyilvántartott álláskereső volt az országban. Somogyban 12 508-an kerestek munkát, ennek tíz százaléka a megyeszékhelyen. Egy hónapja Kaposváron 1392 embernek nem volt munkája, ezzel a megyei jogú városok középmezőnyébe tartozott a település.

Lasszóval fogják a közmunkást

Az elmúlt év végén több mint ötven olyan település volt az országban, ahol teljesen megszűnt a munkanélküliség, ebből kettő Somogyban található. Az alig több mint félszáz fős Rinyaújnépen, aki munkára képes, azok közül mindenki dolgozik. Istvánfi Brigitta, a település polgármestere kérdésünkre elmondta: Babócsán, Barcson, valamint helyben dolgoznak az emberek. Vannak, akik egy erdésznél kaptak munkát, mások a mezőgazdaságban vagy a közmunkaprogramban boldogulnak. A polgármester szerint aki szeretne dolgozni, az talál magának munkát a környéken. Somogysimonyiban lasszóval fogják a közmunkásokat, a településen ugyanis mindenkinek van munkája, ezért a szomszéd településről, Nemesvidről járnak át ide dolgozni. A település vezetője, Kovács Imréné hangsúlyozta: hiteles a statisztikai adat, valóban mindenki dolgozik a településen. Többen Marcaliban és Zalakomárban helyezkedtek el szociális otthonban vagy üzemben, de több egyéni vállalkozó is tevékenykedik Somogysimonyiban.

Minden ötödik állást keres

Rinyabesenyő: 31,79%

Somogysámson: 27,18%

Nemesdéd: 26,16%

Görgeteg: 21,94%

Hollád: 20,22%

Somogyaracs: 20%

Teljes foglalkoztatás

Somogysimonyi

Rinyaújnép

Nyilvántartott álláskeresők

Zala megye: 6461 ember

Zalaegerszeg: 1100 ember

Tolna megye: 5686 ember

Szekszárd: 673 ember

Baranya megye: 13368 ember

Pécs: 3204 ember

Somogy megye: 12508 ember

Kaposvár: 1392 ember

Forrás: NFSZ

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában