a méhészek bánata

2021.04.28. 19:30

Méztelen marad a másodvirágzás

Semmi jóra nem számíthatnak a somogyi méhészek, az április eleji fagyok miatt nagyon kevés lesz az akácméz. Aki nem vándorol, vagy foglalkozik többféle mézzel, az most nehéz helyzetbe kerül.

Koszorus Rita

Az egész országban elfagyott az akác nagy része, ez alól Somogy sem kivétel. – Mintegy nyolcvan százalékos a kár – mondta Hamarics Zsuzsanna, a barcsi HalSal Méhészet egyik alapítója. – Amit gyűjtenek, azt el is fogyasztják a méhek. A tavalyi akácmézem nemrég elfogyott, ezért is vártuk az idei termést, de úgy néz ki, hogy a másodvirágzásra sem fogunk útra kelni.

Utaztatja ugyanis a családokat a barcsi méhész. Nem ritka, hogy a Zselicig utaznak a szorgos rovarok.

A Balaton sem védte meg a fákat a fagyástól, mondta lapunknak Babócsay Judit. – Éppen ma néztem a fákat – mondta a balatonföldvári Happy Bees Méhészet alapítója. – Kicsit már bimbózik, kezd fehéredni, de itt is sok kárt tett a fagy a fákban.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Hanzel Róbert kaposmérői méhész is. – Az április eleji mínusz öt fokos fagy a frissen kipattant akácrügyet tönkretette – mondta. – Az akácfáknak két héten belül már virágozniuk kellene, de feketék. Most kezdenek újra hajtani, de az csak másodvirág lesz, ami nem ad olyan termést, mint az első virágzás.

– Ez már kényszervirágzás – mondta Ballér István, somogyjádi méhész. – Hiába látja az ember, hogy fehéredik az akác, az már nem mézel. A normál virágzás során körülbelül 20 kiló mézre lehet számítani, a másodvirágzáskor már csak háromra. S, hogy ennyi is összejöjjön, sok esőre és jó időre van szükség.

 

Harmadik éve alig pergetnek

Harmadik éve alig pergetnek már akácmézet a somogyi méhészek. Ballér István szerint az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent a méztermés, s semmi sem mutat jó irányba. A repcében sem lelhetik örömüket, mert az sem mézel, ráadásul csökkent a vetésterület.

– A tragédiánál is rosszabb, amivel most szembesülünk – így jellemezte a somogyi mézhelyzetet Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke. – Ilyenkor már zöldellni szokott az akác, most olyan, mintha leforrázták volna a fákat. A terméskiesést semmi sem pótolja. Akár hetven százalék is lehet. Ukrajnából sem lehet pótolni, mert ott is ugyanez a helyzet, a kínai méztől pedig az ég óvjon minket!

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik