Bellassuló autópiac

2022.01.11. 17:30

Hónapok telnek el, mire kulcsot kapunk új autónkhoz

A somogyi járműkereskedések 2021-ben erősen érezték az alapanyag-ellátási gondokat. Számos cég mélyrepülésben volt, akad olyan társaság, amelyik több mint 20 százalékkal kevesebb új gépkocsit adott el, mint 2020-ban.

Harsányi Miklós

Guzmics Gábor, az egyik kaposvári autószalon tulajdonosa lapunknak elmondta: az általuk forgalmazott márkát hiába gyártják itthon, de a chip- és alapanyaghiány szinte mindegyik gyárat erősen sújtotta tavaly. A kaposvári vállalkozás 2021-ben csaknem 30 százalékkal kevesebb új autót értékesített, mint 2020-ban. A vevők zöme kaposvári és környékbeli, ám akadt budapesti, dombóvári és pécsi megrendelőjük is. Az egyik legkelendőbb a 6-7 millió forint körüli, alsó középkategóriás modelljük volt. Guzmics Gábor hangsúlyozta: a vásárlók többsége nagyjából két hónapon belül hozzájutott a kiválasztott autóhoz. – A szerviz jó évet zárt, az újgépkocsi-értékesítés kevésbé – emelte ki. 

Kovács Márió, egy kaposvári autóforgalmazó cég ügyvezető igazgatója azt mondta: a 2021-es forgalmuk közel 20 százalékkal marad el a tavalyelőttitől. A 3 gépkocsimárkából csaknem 450 új járművet értékesítettek. – Amíg a járvány előtt általában 1,5 hónapot kellett várni az új autó átvételére, addig tavaly ősszel már csaknem hármat, 2022-ben egyes modelleknél akár 5-6 hónap is lehet. 

Forrás: Shutterstock

Magyarországon 121 920 új személyautót helyeztek forgalomba 2021-ben, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban, és 22,8 százalékkal marad el 2019-től. A december általában kimondottan erős hónapnak számít, ez azonban nem mondható el a múlt hónapról. Ugyanis 2021 folyamán egyetlen hónap sem volt olyan gyenge, mint a december. 

Drágulnak az autók 2022-ben 

Nem csak sokáig kell várni rájuk, de az idén és jövőre is 10 százalék feletti lehet az áremelkedés az újautó-piacon, amit itthon még a forint árfolyama is erősen befolyásolhat. Tavaly márkától és típustól függően akár 10–25 százalék is lehetett a drágulás.

Az importált új autók eladásában 5 százalékos volt tavaly a visszaesés 2020-hoz képest, mert bár az első fél évben felülmúlta az előző évit az értékesítés, a csiphiány, valamint az egyéb alkatrészek beszállítóinak nehézségei miatt kettős válság alakult ki a piacon. Egyrészt a gyártók csúsznak a szállításokkal, másrészt visszaesés jelent meg a vevői oldalon a forint gyengülése és a szigorodó környezetvédelmi és biztonsági előírások nyomán bekövetkező tetemes áremelkedés miatt – mondta a VG-nek Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. Hozzátette, a fentiekből és a kialakult bizonytalanságból fakadóan a drágulás egyes esetekben a 20 százalékot is elérte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában