Helyi kék hírek

2017.07.04. 16:22

Próbaidősökkel is erősít a rendőrség a Balatonnál

Negyvenöt próbaidős rendőrnek tartottak eligazítást hétfőn Siófokon. A fiatalok augusztus végéig a Balatonnál teljesítenek szolgálatot. Piros Attila főkapitány elmondta: céljuk, hogy tovább csökkenjen a bűncselekmények száma.

Góz Lilla

Földön, vízen és levegőben is vigyáznak a lakókra és az ide érkező turistákra – mondta köszöntőjében hétfőn délelőtt Piros Attila dandártábornok. A megyei rendőrfőkapitány 45 próbaidősnek tartott eligazítást a Siófoki Rendőrkapitányság vezetőjével, Kasznár Gyulával.

 

A főkapitány elmondta, hogy ahogy az a korábbi években is, az idei szezon is kihívás a somogyi rendőröknek. Hangsúlyozta, hogy a közrend és a közbiztonság magas szintű fenntartását kell szavatolniuk a rendőröknek, ez az állomány közös célja. Hangsúlyozta a szerénység, szorgalom és alázat fontosságát a szolgálatellátások alkalmával. Kiemelte a rendőri hivatás fontosságát, utalva a rendőri esküre, amelyet minden rendőrnek szem előtt kell tartania. A hatékonyság és hatásosság magától értetődő követelmény kell, hogy legyen.

Az eligazításon jelen voltak a Készenléti Rendőrség próbaidős rendőrei, a szakgimnáziumokban tanuló próbaidős rendőrök, valamint a megye más kapitányságairól érkezettek. Sok próbaidős azért választotta ezt a hivatást, mert családjukban ez volt a minta. Többüknél évtizedek óta rendőrként dolgoznak. Rofrics Krisztián próbaidős készenlétis pedig azt várja a nyári munkától, hogy nagy mértékben szolgálja majd szakmai fejlődését.

 

Az utóbbi években mindössze közlekedési balesetek száma nem csökkent, a bűncselekmények viszont nagy mértékben Siófokon. Horváthné Jéger Katalin, rendőrszázados az eligazításon elmondta: kiemelten kezelik a fesztiválokon való közbiztonságot. Péntek, szombat éjszaka megerősített bűnügyi és rendészeti állomány teljesít szolgálatot, mind a strandokon, mind a Petőfi sétányon. Ennek is köszönhető szerinte, hogy nagy mértékben csökkentek a vagyon elleni bűncselekmények. Közösen a vízi rendőrökkel, próbaidősökkel, a hivatásos állománnyal, a bűnmegelőzési centrumok tanulóival és a polgárőrökkel látják el nyáron a Balaton közbiztonságát. Az eligazítást követően a szakgimnazisták felvették a szolgálatuk ellátásához szükséges eszközöket.

Ezek is érdekelhetik