megelőzés

2017.09.18. 17:11

Szabad utat! Akár 1,2 millió forint is lehet a tűzvédelmi bírság

Akár 1,2 millió forint is lehet a tűzvédelmi bírság: a megelőzés érdekében Somogyban három napos akciót tart a katasztrófavédelem, mely hétfőn kezdődött. A lakástulajdonosok, a bérlők és a közös képviselőkön kívül lakásszövetkezeti tagok is érdeklődhetnek a kirendeltségeken, ahol a társasházak tűzvédelméről kapnak tájékoztatót.

Harsányi Miklós

Somogyban legutóbb tavaly – Nagyatádon és Siófokon – ütött ki tűz tízemeletes társasházban, de a lángok továbbterjedését sikerült időben megfékezni. A kaposvári katasztrófavédelmi kirendeltség illetékességi területén 34 középmagas épület található, az utóbbi időben nem volt tűz; tavaly átfogó ellenőrzést tartottak a szakemberek, bírságot nem szabtak ki.

– Az épületek megközelíthetőségét, a menekülési és mentési utakat éppúgy vizsgálták a kollégáim, mint a tárolási szabályok betartását vagy a hő- és füstelvezők állapotát – hangsúlyozta Gulyás László ezredes, a kirendeltség vezetője a hétfői sajtótájékoztatón. – Az apróbb hiányosságok miatt hatósági felhívást adtunk ki, s a gondok kijavítását utóellenőrzés során vizsgáltuk.

Az ezredes úgy fogalmazott: a legjobb tűzoltói beavatkozás a megelőzés, a tájékoztatás. Ezért szeptember 18-tól 20-ig a lakásokkal kapcsolatos tűzvédelmi kérdéssel bárki felkeresheti a barcsi, a nagyatádi, a kaposvári, a marcali, illetve a siófoki katasztrófavédelmi kirendeltséget. Nedevics Tamás tűzvédelmi szolgáltató kiemelte: összességében javulást lehet tapasztalni a lakóközösségeknél.

Elsőként Ács Sándor, az Otthon Lakásszövetkezet elnöke kereste fel a kaposvári kirendeltség rendezvényét. – A korábban gyakran emlegetett lépcsőházi rácsokat leszerelték a lakók, s a közlekedést zavaró folyosói virágok is eltűntek – tette hozzá az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában