Tispol-akció

2017.10.09. 18:10

Megszállták a rendőrök az M7-es autópályát

A Tispol-akció keretében elsősorban a teherautó- és az autóbusz-vezetőket ellenőrzik a rendőrök: hétfőn az M7-es autópálya somogyi szakaszán és Nagyatád környékén tartottak vizsgálatot, az ellenőrzés megyénk mindegyik részét érintik.

Harsányi Miklós

– A Tispol tagállamok rendőri erői – így a magyar rendőrség is – fokozott figyelmet fordítanak a vezetési és pihenő idővel valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására továbbá a beutazás, illetve a belföldön tartózkodás jogszerűségének vizsgálatára – közölte hétfőn Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

Jaczó Győző, a közlekedéstudományi egyesület megyei területi szervezetének elnöke amondó: szükség van a visszatérő, a közlekedésbiztonságot erősítő akciókra. Endrédi János, a kaposvári baleset megelőzési bizottság tagja azt mondta: időről időre hallani, hogy egyes teherautókat úgy engednek a forgalomba, hogy nem száz százalékos az üzembiztonságuk. Alapelvárás, hogy a közlekedésben résztvevő járművek az összes előírást teljesítsék. Amelyik nem felel meg a normáknak, azoknak a tulajdonosai súlyos bírságra számíthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában