bátor

2018.02.28. 13:56

Más kocsijával hajtott el, ráadásul jogsija sem volt

B. Márton beült az autóba, majd elhajtott, de a kocsi nem az övé volt, ráadásul jogosítványa sem volt.

Sonline

A Somogy Megyei Rendőrkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába (még tavaly november 15-én) bejelentés érkezett, miszerint Mesztegnyőn egy ismeretlen – a tulajdonos tudta nélkül – elhajtott egy személygépkocsival. A körzeti megbízottak a település belterületén egy órán belül megtalálták az autót, melyet egy 18 éves férfi vezetett.

Kiderült, B. Mártonnak vezetői engedélye sem volt, mivel a Marcali Rendőrkapitányság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. A helyi férfit elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették. Az egyenruhások visszaadták a gépkocsit tulajdonosának.

A Marcali Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában