a piros, tilos

2018.02.14. 15:32

Óvatosan az átjárókban – tragédiába torkolhat a figyelmetlenség

Még mindig sokan figyelmetlenül vagy agresszíven vezetnek a vasúti átjárókban.

Harsányi Miklós

A MÁV hálózatán országosan, a vasúti-közúti szintbeli kereszteződésekben tavaly 83 balesetből 12 halálos kimenetelű volt, 32 személyi sérüléssel járt. Tavalyelőtt 72 baleset következtében tizenhatan haltak meg, s huszonegyen sérültek.

A MÁV Zrt. pécsi igazgatóságának területén – mely Somogy, Baranya és Tolnán kívül Zala, Veszprém, Bács-Kiskun és Fejér megyéket is érinti – 2016-ban 13 baleset történt, 2017-ben hét, Somogyban a vasúti átjáróknál egy eset volt, ahol gépkocsi ütközött. Tavaly 38 alkalommal végeztek vasúti-közúti kereszteződésekben ellenőrzést, ebből 20 megyénkben zajlott le.

– Feltűnő, hogy 2017 első három hónapjában – 2016 azonos időszakával összevetve – 127 százalékkal megnőtt az útátjárókban bekövetkezett tragikus események gyakorisága – közölte az országos helyzetről MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. – Áprilistól viszont 50-60 százalékra csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest, sőt, az év utolsó harmadára 25-30 százalékra, december végéig pedig 15 százalékra zuhant. A pozitív tendencia az idén is folytatódhat, mert míg tavaly az első hónapban hat, az idén januárban négy baleset volt.

A szerencsés fordulat a vasúti átjárókban, a rendőrséggel közösen végzett ellenőrzéseknek és a 15 vasútállomáson, nyártól őszig megtartott balesetmegelőzési kampányoknak is köszönhető. A MÁV arra is felhívta a figyelmet: mindennél fontosabb, hogy a járművezetők, gyalogosok és a kerékpárosok tartsák be a KRESZ előírásait, s figyelmesen közlekedjenek a vasúti átjáróknál. A fokozott figyelem azért is nagyon fontos, mert a felújított vonalakon nagyobb sebességgel, de csendesebben haladnak a korszerű motorvonatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában