horgásztragédia

2020.10.21. 09:18

Rosszul lett a horgász, nem tudták megmenteni

Kedden a kora esti órákban riasztotta a rendőrség a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálatot Hetesre, ahol egy horgász tűnt el a tónál.

Sonline

Kedden ebéd után indult el a férfi a hetesi tóhoz próbára tenni horgász szerencséjét. Délután öt óra körül még beszélt telefonon családjával, ezt követően a rokonok már nem tudták elérni a férfit. Ekkor döntöttek úgy, hogy felhívják a rendőrséget, hiszen sejtették: baj lehet.

Úgy tudjuk a 62 év körüli férfi szája elgörbült, rosszul lett. Pavelka Béla, polgármester, a tó halászati őre kérdésünkre elmondta: a férfi egyesületi tag volt és tudni lehetett róla, hogy több krónikus betegsége volt. S az okozhatta a balesetet, hogy rosszul lett.

Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek már csak a férfi üres horgászhelyét és autóját találták a tóparton. Ekkor már valószínűsíthető volt, hogy a tóba eshetett. Riasztották a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálatot, akik a helyszínre érkezve megkezdte a kutatást a tóban. Bodó László elnök kérdésünkre elmondta: viszonylag gyorsan megtalálták a szerencsétlenül járt horgászt a sekély vízben, akin már nem lehetett segíteni.

Borítókép: Illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában