füves emberek

2020.12.22. 08:22

Lecsaptak a kaposvári drogbandára

A vád szerint eleinte csak tovább értékesítettek, ám később már saját viszonteladói hálózatot építettek ki. Hat vádlottnak kell felelnie tettéért.

Sonline

A Kaposvári Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 27 éves férfival és öt társával szemben, akik kereskedői-fogyasztói láncolatot kiépítve látták el tiltott anyagokal ügyfeleiket Kaposváron, illetve annak környékén.

A 27 éves férfi – aki maga is fogyasztó – három évvel ezelőtt kezdett el nagyobb mennyisségű marihuánát beszerezni. Az évek során előbb saját maga terjesztette ismerősi körében a tiltott anyagokat, de később egy viszonteladói hálózat épült ki alá. Ezt olyan vádlottak alkották, akik nemcsak fogyasztók voltak, hanem továbbértékesítés céljából is vásároltak tőle kábítószert. A férfi a tiltott tevékenysége során közel 2,5 kilogramm marihuánát értékesített, melyből közel 6 millió forint bevételre tett szert.

A viszonteladók közül két vádlott több mint 2 kilogramm marihuánát vásárolt, amelyet saját fogyasztóik között terítettek tovább. A többi vádlott a kereskedők közötti kapcsolattartásban, illetve a kábítószer és a pénz szállításában működtek közre.

 

A vádlottakra a kaposvári nyomozók idén februárban egy összehangolt akció keretében csaptak le: lakóhelyükön történt kutatások során nagyobb mennyiségű – több esetben már kiporciózott – marihuánát, illetve a kereskedői tevékenységhez kapcsolódó eszközöket – így mérlegeket, növényi őrlőket és simítózáras zacskókat – találtak.

 

A nyomozók az akció során a két legnagyobb tételben kereskedő férfit őrizetbe is vették, akiknek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a súlyosabb kereskedői magatartást kifejtő vádlottakra 6, illetve 5 év fegyház fokozatú, míg a többi vádlottra 3 év, illetőleg az alatti börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, ha az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában