nyomravezetői díj

2021.05.06. 16:14

Ötszázezer forintot kaphat, ha felismeri ezt a nőt

A félmillió forintos nyomravezetői díjat egy tavalyi rablás kapcsán tűzte ki a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

sonline

2020. november tizenegyedikén 18 órakor egy ismeretlen nő egy kaposvári húsboltba fegyverrel, vagy annak utánzatával bement, és az alkalmazottól a bevételt követelte. Az ott dolgozó a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt, majd az asszony a helyszínről elmenekült. Az elkövető felkutatására és elfogására nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai továbbra is intenzív felderítőmunkát végeznek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rablót azonosítsák, felkutassák és elfogják.

A beszerzett információk szerint az elkövető 55 év körüli, 155 cm magas, mérsékelten zömök testalkatú, körülbelül 70 kilogramm súlyú, haja középhosszú, szőkére festett, akiről fantomkép is készült.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A főkapitányság kéri, hogy aki a keresett személlyel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a díjmentesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában