Emlékmű

2017.07.20. 14:54

Negyed évezredes fából faragták ki az emlékművet

Egy 250 éves tölgyfából faragták Kaposszerdahely '56-os emlékművét, Horváth Béres József alkotását, amelyet a nemzetközi hírű festőművész, Németh József tiszteletére állítottak.

Kovács Gábor

– A Képzőművészeti Főiskolán tanult, amikor bekapcsolódott az utcai megmozdulásokba, fegyvert szerzett – emlékezett meg Németh Józsefről ünnepi beszédében Prépost László polgármester. – Az elbeszélések szerint véres zászlóval jelent meg a kollégiumban, és azzal szólította fegyverbe a diáktársait, hogy a lobogón egy 16 éves lány vére van. Minderre felfigyelt a politikai rendőrség is, és a forradalom leverése után sokáig keresték Németh Józsefet, aki szülőhelyén, Kaposszerdahelyen bujkált. Az akkori tanácselnök is rejtegette. Amikor elültek a viharok, Németh József megjelent a főiskolán, hogy folytassa tanulmányait, de azonnal letartóztatták. Halálra ítélték, de egykori tanára kijárta Kádár Jánosnál, hogy kegyelmet kapjon.

Az alkotást dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, és Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere leplezte le.

Az avatóünnepségen Neszményi Zsolt kormánymegbízott hangsúlyozta: jó tudni, hogy a somogyiak között voltak olyan bátrak, akik szembe mertek szállni az elnyomással. Gelencsér Attila országgyűlési képviselő kiemelte: a magyarság ma ugyanazt akarja, mint 1956-ban: visszakapni a saját jövője feletti döntés jogát. – A pozsonyi csata óta minden egyes nemzedék ugyanezért a célért harcol, mert folyamatosan kétségbe vonják az önrendelkezésünk jogát – mondta. – Ma sincs másképp, mert Brüsszelben a fejünk felett akarnak dönteni a migránsok betelepítéséről, és ha tiltakozunk, meg akarnak büntetni bennünket.

Az országgyűlési képviselő kiemelte: Magyarország ma a tizenötödik legbiztonságosabb ország a világon, és ezt az eredményt, amelyet az országhatáron álló kerítésnek köszönhetünk, csak a lakosság támogatásával tudja megőrizni a kormány.

– Az öreg fák a történelem néma tanúi – mondta munkájáról Horváth Béres József, aki az emlékmű történetét tárta fel az avatáson. A Dióspuszta és Somogyhatvan között álló óriási fáról erdészek értesítették a fafaragót, és Pintér Ottó erdészeti vezető segítségével döntötték ki. A hatalmas fa élt 1848, az első és a második világháború, és 1956 idején. A harminctonnás törzsből egy szétlőtt, lerombolt utcarészletet faragott ki Horváth Béres József. Nem volt egyszerű munka, mert ha az ember levés egy darabot a fából, azt sohasem lehet visszarakni. Ezért nagy a teher az alkotón, tette hozzá a domborműveiről, faragott nyelű vadásztőreiről híres művész.

Saját pénzükön csinosítják az emlékparkot a helyiek

Az avatáson megjelent Salamon Gyula, Szenna polgármestere is, hiszen Kaposszerdahely korábban Szenna falurésze volt. Németh József emlékét egy róla elnevezett utca is őrzi Szerdahelyen. Az emlékmű köré egy parkot telepítettek, amelyben egy játszótér is helyet kapott. Prépost László polgármester hangsúlyozta: nagy összefogással, társadalmi munkában tették rendbe az emlékmű környékét. A helyi lakosok bokrokat, fákat, virágokat ültettek, azóta locsolják a növényeket. Egy ivókutat és az emlékmű alsó világítását is saját forrásból dobták össze a környékbeliek. Az áldozatos munkáért emléklapokkal tüntette ki a munka résztvevőit. Az avatóünnepségen a kaposszerdahelyi óvoda dolgozói és a helyi nyugdíjas egyesület asszonykórusa is műsort adott.

Ezek is érdekelhetik