a konyha mesterei

2017.11.01. 15:30

Tudás és szakmai alázat – rangot ad a mestervizsga

Tíz somogyi szakács kreációit kóstolta a Kocsonya Kálmán vezette zsűri Siófokon, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mestervizsga gyakorlati részén. Ötfogásos meleg ételsort és tízszemélyes hidegtálat készítettek a résztvevők a Siófoki Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakközépiskolájának tankonyháján.

Kolumbán Tünde

Míg a hidegtálaknál elsősorban a látvány dominált a zsűri előtt, addig a meleg fogásoknál a tányéron való elhelyezés mellett a harmónián, a technológiák használatán és az ízeken volt a hangsúly. A zsűri szigorúan értékelt, Kocsonya Kálmán a mestervizsga bizottság elnöke több kimagasló teljesítményre is felfigyelt a vizsga során. Ám azt is mondta, hogy a részvétel nem jelenti egyértelműen a mester fokozat elnyerését, a kiemelt címért meg kell küzdeniük a szakácsoknak.

Kocsonya Kálmán mesterszakács szerint ahhoz, hogy valakiből valóban a szakmájának elismert képviselője válhasson, nem elegendő a hétköznapi tudás. – Egy mesterszakácsnak folyamatosan képeznie kell magát, erre pedig manapság nagyon sok lehetőség adott – mondta Kocsonya Kálmán. – Szorgalom, elkötelezettség, sokrétű alapanyagismeret és szakmai alázat nélkül azonban nem megy, s a mesteri cím sem nyerhető el mindezek nélkül.

– A kamara által szervezett mestervizsgán többségében fiatal szakácsok vettek részt, akik a gyakorlat mellett, írásbeli és szóbeli vizsgát tesznek – mondta Kovács Marianna, szintvizsga és mestervizsga referens, aki azt is kiemelte: mestervizsgára ötéves szakmai gyakorlattal jelentkezhetnek a szakácsok, akiknek a fokozat sokat segíthet az elhelyezkedésben. Ráadásul a duális képzésben tanulót is azok az éttermek fogadhatnak, ahol mestervizsgát tett szakács dolgozik.

Épp a képzések okán a vizsgára készülő szakácsok a vállalkozói ismeretek mellett pedagógiai alapokat is kapnak. Egy mestertől ugyanis a kamara hitvallása szerint elvárható, hogy a tudását megfelelően örökítse tovább. Kocsonya Kálmán ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az a szakács, aki nem műveli mesteri szinten szakmáját, ne is kapjon tanulót, mert csak az tudja jól átadni az ismereteket, akár az ételkészítésen túl is, aki szakmájának kimagasló képviselője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában