Helyi közélet

2017.12.15. 15:18

Fenyveserdővé változott a kaposvári nagypiac

A Laktanya utca végéig ért a sor pénteken a Nagypiacon. Ha az asztalokon sorakozó karácsonyfa-díszekből és a dobozszám kirakott szaloncukorból még nem volna egyértelmű, hogy hamarost itt a karácsony, akkor a halbolt előtti kígyózó sorból azonnal kiderült.

Turbéki Bernadett

Sokan keresték pénteken a fára valót a piacon, kézműves karácsonyfadíszeket is árultak, valamint huszonkétféle ízesítésű szaloncukorból válogatott a vásárló egy helyen. Dömping volt ezerforintos asztali díszekből is, s 450 forintért már egy karácsonyi csokrot vehettünk, de kicsi temetői koszorúkat is adtak már 650-től. Aki nagyobbat szeretett volna, akár egy ezresért is kaphatott.

Teljes volt a készültség a piaci halboltban is, a sor vége a Laktanya utcáig ért. A legtöbben a pontyot keresték, melynek patkóját 1899 forintos kilónkénti áron adták, de sláger volt az afrikai harcsa is, melyet 2699 forintért kínáltak. Az időhiányosok halászlé sűrítményt is bevethetnek, amelyből 300 forintért 200 grammnyit kaptak.

Az ízesítők sem maradhattak el, ezekből is széles volt a választék. Nem feledkeztek meg az ínyencekről sem, lazacfilével és pisztránggal, valamint tengeri halkülönlegességekkel várták őket meghosszabbított nyitva tartással az ünnep előtti héten.

Az előrelátók már a sütirecepteket bújták. A megvalósításhoz S-es méretű tojást 44 forinttól kaphattak. Tölteléknek a dió kilóját kétezer, a mákét 1200 forintért vehették a finomságokhoz. A különlegességeket kedvelők birssajtot, aszalt almát, szárított vargányát is kaphattak a piacon, ahol már forralt boros stand, és forró tea is várta a fagyoskodókat. Gyümölcsből a mandarin, a narancs és az alma vezette a fogyáslistát, ám a magas vitamintartalmú magyar sütőtök is szerepelt még a kínálatban, kilóját 200 forintért adták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában