fotó

2018.01.22. 11:30

Meghódítja Angliát a gyönyörű somogyi modell

Biztosan emlékeznek még Szentes Henriettára, a Somogyfajszon született, de Angliában dolgozó modellre. Mi, figyelemmel kísérjük életútját.

Molnár Gábor

Finoman szólva sem unatkozik a Topuk model verseny döntője után sem a somogyfajszi modell, Szentes Henrietta. Folyamatosan fotózásokra jár és szinte minden hónapra jut egy verseny, melyen elindul. Nézzük hát mi történt vele az elmúlt hónapokban.

– Részt vettem a Star Tanning UK Brand Ambassador Fashion Eventen és kiválasztottak a Secret Eden Magazin kampányába – mondta Szentes Henrietta. – Minden hónapban egy megadott téma szerint lesz a fotózás, rajtam kívül még tizenöt modell szerepel a projektben. Januárban angyal voltam, februárban gonosz tündér leszek. Ezeken kívül szerepeltem egy videoklipben és cikket írt rólam a Mora Mora magazin – tette hozzá Szentes Henrietta.

A jövőről szólva Szentes Henrietta elmondta, celebvendégként részt vesz egy rangos eseményen, a Schlepp Entertainment G Salvatore divatbemutatón; ahová menedzsere Fish Judith és aszisztense Gyalus Márti is elkisérte. Judith segíti Henriettát érvényesülni a modellek világban.

– 2018. nagyon sűrű lesz, minden hónapra jut egy, de előfordul, hogy kettő szépségverseny, melyen részt veszek – emelte ki. – Februárban lesz például a Miss Elite és Miss Valentine, márciusban a Miss Galaxy, melyre több mint ezren jelentkeztek, s engem is kiválasztottak. A finálé Amerikában, Floridában lesz.

Áprilisban elindul a Miss Natural Beauty versenyen, melynek májusban lesz a döntője, a finálénak Spanyolország ad otthont. Júniusban szervezik a Miss Swimmsuit UK-t, melynek Mexikóban lesz a döntője.

– Jelenleg szponzort keresek, olyat, aki tudna támogatni és fedezné a szponzori, regisztrációs díjat – hangsúlyozta Szentes Henrietta. – A nevezés és az utazás(ok) körülbelül ezer fontba kerülnek.

Ezek is érdekelhetik