áramtolvajok

2018.02.27. 20:00

Áramlopás: fotó is kell már a bírság kiszabásához

Mostantól az áramszolgáltató munkatársai akkor bírságolhatnak szabálytalan vételezés miatt, ha a mérő felszerelésekor vagy egyéb munkák során a berendezésekről, a plombák számáról, azonosítójáról és sérülésmentes külsejéről fényképet vagy videófelvételt készített a szolgáltató.

Harsányi Miklós

Szabálytalan vételezés kapcsán új kötbér számítási metodikát vezettek be hazánkban. Ennek lényeges eleme például, hogy a büntetés kiszabásakor azt is figyelembe veszik, az áramtolvaj először bukott-e le vagy már a többedik esetről van szó. A jegyzőkönyv felvétele után 15 napon belül tájékoztatják a feltárt szabálytalan vételezés gyanújáról a fogyasztót, s megküldik neki a vizsgálat során készített fényképek egy-egy példányát.

Varga Ivett, az E.ON szóvivője hangsúlyozta: az új jogszabályok azokra az esetekre vonatkoznak, ahol a villamos energia hálózathasználati megállapodást az idén február 19. után kötötték. Az előtte aláírt szerződésekre a korábbi üzletszabályzatban rögzített kötbérszámítás érvényes.

Varga Ivett arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhasználó az energiaellenőrzés során kérheti az ellenőrök beazonosítását az ügyfélszolgálat telefonszámain keresztül. – Minden olyan vizsgálatkor, amikor szabálytalan vételezés tárható fel, a szakemberek ellenőrzést megelőző tájékoztató lapot adnak át a fogyasztónak – mondta. – Ez az eljárás célját és a lehetséges jogkövetkezményeket tartalmazza.

A kérdésünkre, miszerint mennyi áramlopási ügyet derítettek fel az E.ON munkatársai 2015-től tavalyig a szóvivő azt mondta: a jelenséggel az ország minden részében találkoznak. Mértéke a gazdasági helyzettől függően országrészenként változik. – Ennek megfelelően változnak a módszerek is – folytatta. – A tételes adatokat üzleti titoknak tekintjük, ezért arról társaságunk nem nyilatkozik. Az E.ON hálózat-vesztesége 2009 óta csökken, de ennek ellenére is jelentős mértékű.

Varga Ivett arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhasználó a fogyasztásmérőt köteles gondosan megőrizni, s ha a készüléknek bármilyen kívülről észlelhető rendellenességet, sérülést tapasztal, jelentenie kell az áramszolgáltatónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában