szikra és füst

2018.02.13. 17:30

Felrobbant a mobiltelefon, a Tesco elnézést kért

Egy olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy tavaly nyáron vásárolt okostelefonja felrobbant töltés közben.

Koszorus Rita

István levelében azt írta, hogy semmi gond nem volt a készülékkel egészen két héttel ezelőttig, amikor töltés közben szikrázni és füstölni kezdett. – Azonnal lecsapódott a sorházunk fő biztosítéka, így szerencsére nagyobb kár nem keletkezett. A készülék hátlapja, érintkezője, akkumulátora, és a benne levő SIM-kártya is megolvadt – írta a panaszos. A férfi ezután a forgalmazó nagyáruház vevőszolgálatához fordult, ám azt írta: nem árulták el neki, hol található a készülék akkreditált szervize.

Megkerestük az áruházat is, melynek sajtószóvivője azt válaszolta megkeresésünkre: tudnak a problémáról. – Kollégáink azonnal felajánlották a lehetőséget, hogy a terméket elküldik az illetékes szerviznek – közölte Varga Eszter, a Tesco Globál Zrt. kommunikációs menedzsere. – Azonban ezt a lehetőséget a vásárló akkor visszautasította. Ezt követően kollégáink két nappal később vették át a hibás terméket és  küldték el haladéktalanul a szervizbe.

Varga Eszter arról tájékoztatott, hogy minden hasonló esetben úgy járnak el, hogy a vevőszolgálatnál felvett panasz alapján a meghibásodott terméket elküldik a szerviznek. Amely a legnagyobb közép-európai vállalat, négy országban végzi tevékenységét. – Vásárlóinknak azonban lehetőségük van arra is, hogy a meghibásodást közvetlenül a szerviznek jelezzék, melynek elérhetőségei megtalálhatóak a garancialevélen is – közölte Varga Eszter.

Megtudtuk: a vállalatnál az elmúlt öt évben még egyszer sem fordult elő, hogy töltés közben olvadt volna meg a készülék. A panaszos kaposvári vásárlótól a Tesco írásos válaszában kért elnézést a kellemetlenségért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában