2018.02.05. 20:00
Közösen a határ menti kapcsolatokért
Autópálya az országhatárig és onnan egészen Zágrábig, közös turisztikai termék kialakítása – ezek a témák is napirendre kerültek a Pannon Európai Területi Társulás (ETT) által első ízben életre hívott konferencián hétfőn Eszéken.
Kétnapos konferencián vitatják meg horvát és magyar szakemberek, hogy milyen lehetőségek rejlenek a két ország közti területfejlesztésben. A mostanra 67 tagot számláló Pannon ETT több ponton képzeli el a horvát-magyar határ menti fejlesztéseket. Ezt a célt szolgálja a rendezvény is, erről Nagy Csaba beszélt Eszéken. – Mindkét ország az Európai Unió tagja, de úgy tűnik a határok komoly akadályt jelentenek – mondta a Pannon ETT elnöke. – Az M60-as gyorsforgalmi út kiépítése komoly előrelépés lesz a közlekedésfejlesztésben. Ennek kapcsán korábban összefogtunk, így a Somogy megyei érdekeket is figyelembe vettük a tervezésnél. Ehhez már megvan a környezetvédelmi engedély.
Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, egyben a Pannon ETT alelnöke a konferencián elmondta: az M60-as gyorsút fejlesztése Barcs irányába, az országhatárig nagyon fontos. – Somogy északi felének közlekedése már megoldott, ám még nagy hiányosságaink vannak a legfontosabb déli határátkelő megközelítésében, Barcson – mondta Biró Norbert. – Azt gondolom, akkor fejlődhetünk, ha az elmúlt húsz évben berögzült gondolkodást elhagyjuk.
![](https://cdn.sonline.hu/2021/11/tC3l2lCflGYMfbkVQcHSmUBZZ8bCl6mBqfpHajz0qRg/fill/5472/3648/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxMTRkYjE4ZTgzYjQ5NmZiNDZhZGFjNzViOGM0Y2Mx.jpg)
Hasonlóan vélekedett Barcs és térsége országgyűlési képviselője Szászfalvi László is, aki arról beszélt előadásában, hogy nem projektekben, hanem komplex fejlesztési tervben kell gondolkodni. – Közös múltunk, jelenünk és remélhetőleg a jövőnk is a Dráva – mondta a honatya. – Persze csak akkor, ha jól sáfárkodunk vele. Azt gondolom, csak akkor tudunk a térképre véglegesen felkerülni, ha az egész régióból egységes termékkel tudunk kilépni. Úgy látom, hogy ezt a legjobban a Pannon ETT tudja majd összefogni, hiszen már most is magyar, horvát, sőt szlovén területeket is elér.
A Pannon ETT a konferencián küldöttgyűlést is tartott, amely keretében tíz új tagot vett fel, köztük Őrtilost, Zákányt és Barcsot is.
Közös felelősség a kapcsolatok ápolása
A konferencián elhangzott: meghosszabbítanák az M6-os autópályát a határig. Ezzel kapcsolatban Mosóczi László, közlekedésért felelős helyettes államtitkár elmondta: 2022. után megkezdődhet a teljes autópálya kiépítése a határ mindkét oldalán.
Hozzátette: a Légrád Őrtilos kompjárat elindítása, valamint a 67-es számú főút meghosszabbítása Zalátáig is a kapcsolatok erősítését szolgálják.
Ivan Vrkic eszéki polgármester köszöntőjében a két ország közötti jó kapcsolatról beszélt, amelynek bizonyítéka a konferencia is. – A szomszéd népek támogatására vagyunk hivatottak – mondta Eszék polgármestere. – Történelmi felelősségünk is, hogy állandó kapcsolatot tartsunk a határ menti településekkel.
Magyar József, Magyarország Zágrábi Nagykövete a konferencián arról beszélt, hogy fontos a régiók és a határtérségek megnyitása: A huszadik század pecsétjeit ezen a vidéken fel kell tépni, ebben a Dráva térség közlekedésének fejlesztése és új határátkelők megnyitása kiemelt.