elfagyott

2018.03.06. 14:00

Ha túl magas a vízfogyasztás, kezdj el gyanakodni!

Az extrém hideg időjárását követően a napokban az enyhülésé lesz a főszerep. A Kapos Holding Zrt. tájékoztatása szerint a házi vízellátó hálózatokon fellépő fagyásokat vízelfolyások jelzik, arra kérik a fogyasztókat, hogy ellenőrizzék rendszerüket.

Góz Lilla

A fagyás miatt a vízmérési helyen, például a vízmérő számlap üvegének törése, vagy elzáró szerelvények repedése miatt, a földbe fektetett házi hálózaton, és az épületeken belül is lehetnek meghibásodások, ekkor az elfolyt víz díját és a bekötési vízmérőnek és szerelvényeinek csere díját a felhasználóknak meg kell téríteniük.

Annak érdekében, hogy tetemes vízdíjtöbblet és a csereköltség ne jelentkezzen, azt kéri a Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft., hogy ellenőrizzék le a házi hálózatokat: az összes vízvételi hely elzárását követően nézzék meg, hogy a bekötési vízmérő szárnykereke forog-e.

Ha áll, akkor belső csőtörés nincs, ha forog, akkor meg kell kezdeni a belső csőtörés felkutatását. Amennyiben meghibásodást a vízmérési helyen a bekötési mérőnél vagy az előtt tapasztalnak, akkor az éjjel-nappal hívható hibabejelentő számon (06-82/316-157 vagy 06-20/984-6770) tehetnek bejelentést.

A dermesztő hideg miatt 2017–ben 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy éve, és duplájára nőtt a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt – közölte a K&H és az Union Biztosító. Az idei összesítések még készülnek, de az extrém hideg miatt 2018 februárjában is több káreseményre számítanak a biztosítók.

A vízkárokra is kiterjesztett lakásbiztosítások a helyreállítási költségek mellett 50 ezer forintig az esetleg elfolyt víz értékét is megtérítik, az eltört vízóra pótlására azonban nem nyújtanak fedezetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában