Kripta villa

2018.04.29. 11:30

Panoráma terasz és örök szerelmet ígérő legenda Fonyódon

Idén is várja a látogatókat a fonyódi Kripta Villa, hiszen a május elsejei hosszú hétvégétől már látogathatóak a kiállítások és nyitva a Villa Kávézó.

Koszorus Rita

A felújított létesítményt tavaly májusban adták át ünnepélyes keretek között, s a rekonstrukció beváltotta a hozzá fűzött reményeket. – Tavaly közel tízezren látogatták meg a Kripta Villát – mondta Hidvégi József, polgármester. – A kiállítás két részből áll, az egyik a pincében található márvány nász ágy.

Ezt az épület eredeti tulajdonosa Abrudbányay Ödön faragtatta, miután szerelme Magdus az esküvő előtt egy héttel meghalt. Elvesztését a férfi nehezen tudta feldolgozni, s bánatában döntött úgy, hogy ide költözik.

Ezért építette márványból az alagsorba a nászi ágyat, amelyen az alakok őt és Magdust ábrázolják. A legenda szerint, ha egy szerelmepár az ágy felett megfogja egymás kezét, akkor a szerelmük örökké fog tartani, úgy mint Abrudbányay Ödöné.

Egy szinttel feljebb, egy emlékszobát alakított ki Fonyód Önkormányzata a tragikus sorsú Molnár Csilla emlékére. A fiatal fonyódi lányt, 1985-ben választották Magyarország szépévé, s ezzel ő lett 1945. után az első magyar szépségkirálynő. Molnár Csilla a rá nehezedő nyomást és a hírnévvel járó stresszt nem tudta elviselni, ezért nem sokkal később öngyilkos lett.

Őt mintázza egyébként a Kripta Villa udvarán felállított mellszobor is.

Az első emeleten Fonyód történetét mutatják be fotókkal és audiovizuális eszközök segítségével. Itt kapott helyet a Villa Kávézó is, ahol frissítő italok és házi készítésű édességek között válogathat a betérő látogató.

Az igazán nagy dobás a Kripta Villában, a tetőterasz, ahonnan páratlan látvány a Balatonra, és az északi parton magasodó tanúhegyekre.

A vendégek nagy kedvence a szezonban a tetőterasz, tudtuk meg Iváncsicsné Perusza Dittától, a Fonyód Konyha Kft. ügyvezetője. – Mindenki igyekszik az első sorba helyezkedni, hogy jól lássa a naplementét. Menetrendszerűen kora este, a naplemente előtt megtelik a terasz.

De nem csak ilyenkor közkedvelt a helyszín, hiszen már többször tartottak itt esküvőt. Újdonság, hogy egy látványos Fonyód felirat került a teraszt övező korlátra, így tökéletesen lehet szelfizini a panorámával.

Erre bárkinek lehetősége van a Kripta Villában április 28-tól június 31-ig minden nap 11 órától este 7 óráig. Július 1-től augusztus 31-ig pedig 10 órától este 9 óráig. g.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában