rekordidő

2018.07.01. 17:15

Összehozta a közösséget a várdai útátadó

A kivitelező pécsi cég mindössze három nap alatt újította fel a nyolcszáz méteres útszakaszt.

Varga László

– Többszöri próbálkozás után tavaly végre siker koronázta a Meggyes utca felújítására benyújtott pályázatunkat, amelyhez komoly segítséget kaptunk Móring József Attila országgyűlési képviselőnktől is – mondta Varga András, Várda polgármestere rövid avatóbeszédében. – Az önerővel együtt közel 18 millió forintot fordíthattunk a rekonstrukcióra, így ma már a hét utcánk közül ötöt sikerült jó minőségű burkolattal ellátnunk.

Az avatóünnepségen megtudtuk, hogy a kivitelező pécsi cég mindössze három nap alatt újította fel a nyolcszáz méteres útszakaszt, amely nem csupán rekordidő alatt készült el, de a polgármester szerint a kor műszaki színvonalának megfelelő, jó minőségű is lett egyben.

Varga András fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Meggyes utca lakói cserélődtek leginkább az elmúlt tizenöt évben, ezért a közös ünneplés jó alkalom volt arra is, hogy a helybeliek jobban megismerhessék egymást, tovább épüljön a várdaiak közössége. Ezt a célt szolgálta a játékos hordógurítás és a felállított sátor is, amely alatt enni- és innivaló mellett beszélgethettek, ismerkedhettek az utcabeliek.

Mindeközben a toponári Meggyes utcából érkezett Istvánovics György a több mint ötvenéves, felújított Csepel teherautójával sétaautózásra vitte a várdai gyerekeket és az utca lakóit. – Az útfelújítás nem csak a komfortérzetünkön javított, de remélhetőleg közelebb is kerülünk egymáshoz – mondta Szabó Pál, aki nemrég költözött haza Németországból. A kérdésre, miért éppen Várdára, azt felelte: a környék szépsége ragadta meg elsősorban, de a falu jó híre is segített a döntésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában