kihaló szakma

2018.07.17. 20:00

Túlélésre játszanak a mutatóba maradt cipészműhelyek

Kalapács, kés, olló, fogó, reszelő: a kaposvári Fülöp Gyula cipész műhelyében katonás rend uralkodik. A családban apáról fiúra öröklődik a szakma, s bár fia más pályára készül, az 53 éves mester mégsem esik kétségbe. Bizakodik és tervez: egy szorgos cipész idővel talán majd átveszi a műhelyt.

Harsányi Miklós

– Megragasztottam az anyósa cipőjét, viselje egészséggel – adta át néhány udvarias mondat kíséretében a megragasztott lábbelit egy hölgynek Fülöp Gyula, aki 1985 óta dolgozik cipészként. Bár a '80-as években élelmiszeripari szakközépiskolába járt, fiatalon váltott: cukoripar helyett a szolgáltatásban kereste a boldogulást. Ahogy annak idején mondták: maszeknak állt.

– A pályamódosításnál még a motoroknak is szerepük volt – mosolyodott el Fülöp Gyula. – Srác koromban állandóan egy 250-es metálkék MZ-ről álmodoztam. Kellett a pénz, dolgozni kezdtem, s kéz alól megszereztem a vágyott gépet. Igaz, hogy meggypiros volt, ám némi baráti segítséggel később már kékben pompázott... Amúgy kézenfekvő döntésnek bizonyult a pályaválasztás: apám cipész volt, sokan jártak hozzá, dicsérték a munkáját. A szakma fortélyait tőle lestem el, türelmesen tanított, s rövid idő alatt megpecsételődött a sorsom. Kiváltottam az engedélyeket, s 1995 óta ez a Teleki utcai műhely az én kis birodalmam.

Ragasztószag lengi be a helységet: kitaposott rózsaszín szandál, kopott talpú női körömcipő, szakadt terepmintás papucs sorakozik a polcon, s javításra vár az elnyűtt férfi barna lábbeli is. Apró papírcetlin a megrendelő neve, s a vállalt határidő. A mester asztalán katonás rend uralkodik: kés, reszelő, lyukaszót, olló, cipészkalapács. Néhány ősrégi berendezés – varró- és csiszológép – könnyíti meg a munkát, ám Fülöp Gyula szerint alapvetően a kézügyességen múlik a végeredmény.

– Óriási változás történt 20 éve a szakmában – mondta. – Ahogy a távol-keleti cipők egyre inkább elárasztották az országot, úgy a korábbi néhány cipészműhelyből ma már csak mutatóba maradt egy-kettő. Teljesen átalakultak a vásárlói szokások: egyre többen megszabadultak a levált talpú sportcipőtől vagy a szakadt szandáltól, s javítás helyett néhány ezer forintért már a következő lábbelit vették. Nem szégyen bevallani, volt idő, amikor aggódva vártam a jövőt, ám rájöttem: a baljós előjelek ellenére nem hal ki a szakma. Van, aki takarékoskodásból mégiscsak betér a műhelybe, mások a jól bevált, kényelmes lábbelijükhöz ragaszkodnak, s a világért nem bújnának az új, de izzasztó, kényelmetlen cipőbe... Így vagy úgy, de van némi remény a túlélésre.

Kuncsaftok jönnek-mennek, érthető, vakáció előtt mindenkinek sürgős a javítás. A mester megértően bólogat, ha a helyzet úgy hozza, másnapi határidőt vállal. Sokan régi ismerősként köszöntik: a minőségi munka jó ajánlólevél, a megye távolabbi településeiről is járnak hozzá.

– Évszakváltás előtt több a munka, máskor bezzeg nincs eszeveszett tempó – jegyezte meg. – Úgy osztom be a munkaidőt, ahogy én akarom. Szeretem a szakmát és örülnék, ha egyre több fiatal kapna kedvet a cipőjavításhoz. Megélhetést és sikert ad a munka: harmincöt éve dolgozom, ám most is örülök, amikor a szakadt, széttaposott lábbelit újra boldogan viseli a kuncsaft. Épp a napokban számoltam ki: néhány száz pár cipőt még megjavíthatok, amíg nyugdíjba megyek. Mégsem keseredtem el, hetven évesen is szívesen elbíbelődöm a birodalmamban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában