örökbefogadás

2018.08.12. 11:30

Családot és esélyt kapnak egy boldog életre

Tavaly nőtt először jelentősen a sikeres örökbefogadások száma Somogy megyében, s a statisztikák alapján ez igaz az országra is.

Koszorus Rita

Az elmúlt tíz évben nem lehetett olyan növekedést tapasztalni az örökbefogadások számát tekintve, mint az előző esztendőben. 2017-ben 47 gyermeknek találtak új családot Somogy megyében, 2016-ban 36-nak, egy évvel előtte 39-nek, 2014-ben pedig 33-nak.

A szülők igénye mindig is nagy volt az örökbefogadásokra, tájékoztatta szerkesztőségünket a Somogy Megyei Kormányhivatal. Azonban a gyerekek száma mindig kevés volt, de a gyermekvédelmi gyámok működése óta több javaslat érkezik az örökbefogadhatóvá nyilvánításokra a kijelölt gyámhatóságokhoz. Ezért nőtt a gyerekek száma, s az eljárásoké is.

Az még mindig jellemző, hogy hároméves korig fogadnak örökbe gyermekeket leggyakrabban, s csak kisebb számban van példa 6–7 év körüliek befogadására. Tíz évesnél idősebb gyermekekkel csak a külföldre engedélyezett örökbefogadások esetén találkozunk.

Az elmúlt tíz évben tavaly nőtt először ezer fölé az örökbefogadások száma Magyarországon, ez a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből derült ki. Amely szerint a növekvő esetszám nemcsak annak köszönhető, hogy több az örökbefogadható gyermek, hanem annak is, hogy javult az intézmény társadalmi elfogadottsága. A közvélemény mellett a szociális szféra is elfogadottabbnak tartja az örökbefogadást, hiszen így a gyermek valódi családban nőhet fel.

Általában hosszú, lelkileg megterhelő kivizsgálások és próbálkozások után döntenek úgy a házaspárok, hogy örökbefogadnak egy kisgyermeket.

– A legtöbben a sikertelen próbálkozások, lombikbébi-programok után döntenek az örökbefogadás mellett – mondta el lapunknak Terenyi Zoltán Imre pszichiáter, pszichoterapeuta. – Kevesebben vannak azok, akiknél hamar kiderül, hogy nem lehet gyermekük. Ez nem egy természetes folyamat alternatívája, hanem hosszas orvosi kezelés és próbálkozások folytatása. Ezek a párok mindig kapnak segítséget, van olyan módszertan, amely kimondottan a párterápiás repertoárt arra tudja használni, hogy a meddőség esetleges hátterével foglalkozzanak. Ennek része lehet az is hogy más módon legyen gyerekük.

Az örökbefogadás mellett végül azért döntenek a szülők, mert eltökéltek abban, hogy gyermekük legyen. Ez végső soron természetes ösztön, amely elsősorban a nőkben van meg.

– Ahány házaspár, annyi egyéni történet – tette hozzá Terenyi Zoltán Imre. – Attól is függ, hogy mennyire van összhang egy pár esetében az örökbefogadásra. Vagy hogyan állnak hozzá a kérdéshez: inkább még próbálkoznak más orvosi módszerrel, vagy hamarabb elindítják az örökbefogadási eljárást. Fontos kérdés még, hogy a gyermeket hogyan kezeli a család. A szakember szerint a legjobb az, ha a gyermek tudja, hogy örökbefogadták, de mégis kialakul a kötődés a szülőkkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában