Ha nem kellenek a leletek, visszaadja őket a földnek

– Melyik megszólítás a helyes? A kőbaltás ember, a berényi Ötzi, avagy a kísérleti régész?

– Igazából mindegyik – mondta a 77 éves balatonberényi Eőry Béla. – Sőt, van egy negyedik is, mégpedig az esőleső.

– Hogy kezdődött?

– Még 1965-ben Kaposváron kezdtem el numizmatikával foglalkozni. Idővel aztán a pénzérmék mellett a cserepek is egyre inkább érdekelni kezdtek.

– Emlékszik még az első „útjára”?

– Mernye mellett római pénzek után kutattunk. A többes szám nem véletlen, hiszen a kezdetekben még hárman voltunk.

– Bejárták, pontosabban végig kutatták egész Somogyot.

– A megyében összesen 65 neolitikus települést tártunk fel. Előtte egy vagy kettő volt csak ismert Somogyban.

– Hány leletet gyűjtött eddig össze?

– 43 ezernél járok. Ebből valamivel több, mint 20 ezer Kaposváron a megyei múzeumban, 20 ezer 800 darab pedig a marcali múzeumban van.

– Amit talál, azt utána saját kezűleg el is készíti.

– Mégpedig mindent úgy és ugyanolyan körülmények között, ahogyan akkor készíthették. Visszamegyek a múltba, próbálok úgy gondolkodni, mint az abban a korban élők. Közben mindent szigorúan dokumentálok: leírom, hogy mit és hogyan csináltam, mennyi idő alatt tudtam elkészíteni az eszközöket, miközben fotókat készítek, s természetesen a tapasztalataimat is feljegyzem.

– Volt, amelyik komoly fejtörést kívánt?

– Igen. Aztán később rájöttem, hogy valójában pofon egyszerű az egész. Azt mondják, amolyan hetedik érzékem van ehhez. Az agyamban összeáll a kép, aztán nekiállok dolgozni. Bámulatos és csodálatra méltó, hogy évezredekkel ezelőtt milyen ékszerek, karkötők készültek.

– Hol érdemes kutatni?

– A legfontosabb tudnivaló, hogy az emberek mindig a víz közelében éltek. Szükségük volt ivóvízre – állatokat tartottak, növényeket termesztettek, ami szintén vizet igényelt –, ráadásul a halak egyben élelemforrást is jelentettek. Tudunk olyan horgokról Európában, amelyek tízezer évnél is idősebbek. Az is fontos szempont volt, hogy a házukat, otthonukat biztonságban tudják; ha árvíz volt, az ne okozhasson benne kárt.

– Hallhatnánk egy példát?

– Berényben a Balaton mellett van a vasúti sín, amit nemrég újították fel. Ahol a markológép például fekete földet forgatott ki, azt érdemes alaposabban is megvizsgálni.

– Miért?

– Mert nagy a valószínűsége, hogy azon a helyen annak idején többször is tüzet raktak: húst sütöttek, vagy egyszerűen csak melegedtek. Nemrég így találtam meg az eddigi legnagyobb őskori kőbaltámat nem messze a berényi vasútállomástól.

– Hogy kell elképzelni a kutató Eőry Bélát? Fémkereső, netán csákány és ásó...

– Egyik sem. A záporok, zivatarok – na, innen az esőleső – nem csak ki-, hanem le is mossa a cserepeket, leleteket. Olyan, mint egy nyitott könyv: előtted van a történelem egy kis szeletkéje, csak észre kell venni.

– Jogunk van-e megbolygatni egy sírt, legyen az bármilyen régi is?

– Nem. Egyszer fiatal koromban elkövettem ezt a hibát. A mentségemre szolgáljon, hogy az ott talált anyagot átadtam a múzeumnak. Mindettől függetlenül a talált csontokat antropológiai vizsgálatoknak vetik alá, hiszen így deríthető ki, hogy melyik korból származnak.

– Mi lesz azoknak a leleteknek a sorsa, amelyeket az utóbbi időben talált?

– A kezdeti lelkesedés már rég alábbhagyott. Rengeteg kiskapuba ütköztem az évek során, na meg az egészségi állapotom is megromlott. Hosszú évtizedeken át kutyabajom nem volt, most meg rendre a kórházba kell mennem. Alapvetően nyugodt és türelmes ember vagyok, de ha valamit megígérnek, s harmadszorra sem teljesítik, akkor felmegy bennem a pumpa. Ma már ott tartok, ha találnék valamint, egyáltalán nem biztos, hogy lehajolnék érte. S hogy mi lesz a leletekkel? Ha valamelyik múzeum nem fogadja be, akkor visszaadom őket a földnek. Mivel mindent dokumentálok, így pontosan tudom, hogy mit hol és mikor találtam. Ha úgy érzem majd, hogy lejár az időm, visszaviszem őket oda, ahonnan elhoztam.

– S a tengernyi dokumentáció?

– Egy élet munkája fekszik benne. De azt nem szeretném, hogy illetéktelen kézbe kerüljön: akkor inkább elégetem...

Római kori sírok

A Somogy-Zala megyehatár közelében található Balatonberényben – amely az egyik legrégebbi Balaton-parti település, már 1116-ban szerepelt latin okiratban – van a nyaralónk. Eőry Bélától tudtam meg, hogy a házunktól alig pár száz méterre római kori sírok találhatók.

– A rómaiak nagyon ragaszkodtak ehhez a helyhez – mondta Eőry Béla. – Amikor jó négy évtizede a Béke utcában építették a házakat, rengeteg cserépedény és más egyéb lelet került elő a földből. Berény egyben temetkezési hely is volt; még a Balatonban is vannak sírok. Ez viszont azt bizonyítja, hogy évezredekkel ezelőtt más volt a magyar tenger elhelyezkedése, hiszen az emberek nem temetkeztek és nem is építkeztek a vízbe. Fonyódnál is találtak a római korból származó leleteket, Berénnyel szemben pedig víz alatt található épület-maradványok vannak. A horgászok jól ismerik, hiszen remek süllőmegtartó hely.

A Zala folyó – amely középkori térképek szerint jó 15 kilométerrel odébb, Keszthely környékén folyt a Balatonba – amolyan határszakaszt jelentett. A déli parton a Mecsekből hozott kövekből építkeztek, míg a Zala túloldalán Veszprém környékéről származó kövek jelentették az építőanyagot.

A kísérleti régész

A régész feltárja a tárgyakat, a kísérleti régész pedig tovább gondolja azt: a miértre és a hogyanra is keresi a választ. A kor szintjének megfelelően – vagyis az akkor használatos eszközökkel, ugyanazokkal a módszerekkel és technológiákkal –

rekonstruálja, illetve alkotja újra a tárgyakat, mindennapos használati eszközöket.

Átadni a tudást

Eőry Béla élete nagy célja volt, hogy átadja a tudását. Iskolákban és múzeumban tartott történelemórákat, ám ezek a foglalkozások nem rendhagyóak voltak. A gyerekek, az érdeklődők kézbe vehették és ki is próbálhatták például az őskori vagy bronzkori baltát – előbbi még benyelezett, utóbbi már tokos volt – és az adott kor más tárgyait. Önálló kiállításai voltak – Ausztriába is meghívták –, s ő alkotta meg Százhalombattán az első és egyben utolsó bronzkori házat.