tiszta fejlődés

2018.09.03. 16:56

Tíz új kukásautó, két hulladékudvar lett a milliárdból

Tíz új kukásautót vásároltak és két újabb hulladékudvart alakítanak ki Somogyjádon, illetve Igalban. A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 1,2 milliárd forint pályázati forrásból bővíti szolgáltatásait.

Góz Lilla

Már rutinosan száll be és indítja el a napokban átadott kukásautót az egyik sofőr. Szeptemberre tíz új szállító-gépjárművel bővült flottájuk.

– Hét háromtengelyes, két kéttengelyes és egy kis platós gyűjtőjárművet nyert a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás pályázaton – mondta el Szilágyi Ádám. A Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: a gépjárművek a jövőben a kaposvári régióban teljesítenek szolgálatot, a hátsó tolólapos tömörítéssel még több hulladékot tudnak egyszerre mozgatni, gazdaságosabbá téve a logisztikát.

– A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás új tagönkormányzatokat vett fel az elmúlt évben, így megnövekedett a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási területe is – mondta el Kovács Katalin. A társulási elnök hozzátette: lehetőségük nyílt 1,2 milliárd forint pályázati forrásból vegyes, szelektív gyűjtő- és szállítójárműveket, s a rendszer üzemeltetéséhez szükséges eszközöket vásárolni. Igalban és Somogyjádon pedig hulladékudvarokat alakítanak ki.

– Célunk, hogy a társulás távolabbi területein élők is könnyebben elérhessék a kaposvárihoz hasonló újrahasználati központot, ami egyre népszerűbb és itt már jól működik – mondta el Kovács Katalin. Megjegyezte: a hatékonyság növelése érdekében a kaposvári hulladékkezelő szelektív hulladék válogatója egy fedett bálatárolóval és hídmérleggel egészül ki, valamint egy edénymosó berendezést is vásárolnak.

Változatlan áron környezettudatosan

A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2005–ben alakult, jelenleg közel százötven település a tagja. 2015 októbere óta a hulladékkezelő központba kerül a lakosok kommunális és szelektíven gyűjtött hulladéka. Itt a korszerű gépsorok alkalmasak arra, hogy a beszállított hulladékból a még hasznosítható részeket kiválogassák, így azok tovább értékesíthetők vagy újrahasznosíthatók lesznek. Ugyan a közszolgáltatás színvonala emelkedett, de a díjak évek óta változatlanok a társulásban résztvevő településeken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában