újabb látványosság

2018.10.14. 20:00

A mesék és a történelem lehetne témája egy balatoni élményparknak

Nagyjából 50 milliárd forintra és 25 hektárnyi területre volna szükség egy tematikus élménypark kialakítására a Balatonnál.

Kolumbán Tünde

Témáját tekintve a világ csodái és a magyar mesefigurák is vonzóak lennének. Erre is rávilágított az a tanulmány, amelyet a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete egy horvát-magyar együttműködés keretében készített el. A Balatoni Integrációs Kft. egy pályázat keretében külső szakértők bevonásával azt vizsgálta, hogy milyen élményturisztikai attrakcióval lehetne kora tavasztól, késő őszig plusz kínálatot teremteni a Balatonnál. Egy jól megközelíthető, Siófok térségében elképzelhető tematikus élménypark iránt lenne kereslet. Ezt mutatja az a piackutatás is, amibe Budapest mellett három környező főváros, Bécs, Zágráb és Pozsony lakóit vonták be. Eszerint a szomszédok átlagosan 3 órát lennének hajlandóak utazni azért, hogy meglátogassanak egy Európában egyedülálló élményparkot, és nagyjából 5-6 ezer forint lenne az az összeg, amit belépőre szánnának.

Az is kiderült, hogy az állatvilág és a természet is vonzó téma azok számára, akik szívesen látogatnak élmény parkokat, a legkevésbé vonzónak pedig az extrém sportok bizonyultak. A kutatás költség-haszon elemzése arra is rávilágított, hogy egy élménypark létrehozása kockázatos vállalkozás, állami szerepvállalás nélkül aligha valósulhat meg.

A tanulmány egyértelműen azt igazolja, hogy lenne igény egy élményparkra a Balatonnál, ami évente akár 1 millió látogatót is vonzana a térségbe. Az elkészült anyagot a Balatoni Integrációs Kft. döntéshozóknak és a turizmusban érdekelteknek szeretné eljuttatni az anyagon.

Ezek is érdekelhetik