piaci körkép

2018.10.12. 15:01

A piacon már készülnek a mindenszentekre

Van aki a nagyfejű krizantémot, más a cserepeset kereste pénteken a kaposvári nagypiacon. Koszorúkból sem volt hiány, főként a természetes alapanyagból készülteket keresték.

Góz Lilla

Nem roskadoztak ugyan az asztalok a teli ládáktól a kaposvári Nagypiacon, de szép mosolygásuk máris jobb kedvre derített mindenkit pénteken reggel.

– A virágzáskor nagyon kevés csapadék volt, emiatt nagyon kevés lett a gesztenye és apróbbak is, de legalább íz ízükkel, minőségükkel elégedettek lehetünk – mondta kedvesen Beáta, a kisasszondi termelő. Sajnos most nem tudott egy ládányi mennyiséget szedni száz éves fáiról.

Óriási és formás sütőtökből viszont bőven van találhattunk, – Nagyon jó édes az idei, visszajárnak hozzám érte – mesélte egy batéi termelő büszkélkedve. A csarnok felé haladva virágözön tárul a vásárló elé. Cserepes krizantémok, árvácskák színesítik a standokat. Nemes Gyöngyi, csökölyi termelő fólia alatt nevelgette sárga és fehér krizantémjából is hozott száz darabot. Sok helyen kapni mécseseket és koszorúkat is ötszáz forinttól egészen több ezer forintig. – Keresik a természetes toboz alapból készültet száraz virággal díszítve, de nagyon figyelik az árakat, a drága koszorúkat nem igen engedhetik meg maguknak – mondta el Cziráki Józsefné, aki lánya és vője készítette koszorúit árulja. Gyümölcsök közül az alma, körte, szilva és a szőlő a legkeresettebb. Keresett a fejes káposzta, a cékla és a fekete retek is.

 

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2018. október 12.

tojás „s”

21 Ft/db-tól

fürj tojás (24 db/doboz)

600 Ft/doboz

gesztenye

850 Ft/kg-tól

mák

1600 Ft/kg-tól

termesztett laska gomba

850 Ft/kg-tól

csipkebogyó

800 Ft/kg-tól

dísztök

180 Ft/db-tól

sütőtök

250 Ft/kg-tól

árvácska

99 Ft/db-tól

cserepes krizantin

300 Ft/db-tól

birsalma

320 Ft/kg-tól

citrom

650 Ft/kg-tól

alma

139 Ft/kg-tól

szilva

300 Ft/kg-tól

gyömbér

1500 Ft/kg-tól

cékla

250 Ft/kg-tól

fekete retek

250 Ft/kg-tól

fejes káposzta

180 Ft/kg-tól

lila káposzta

350 Ft/kg-tól

csemegekukorica

100 Ft/csőtől

koktél paradicsom

800 Ft/kg-tól

zöldbab

590 Ft/kg-tól

cukkini, főző tök

180 Ft/kg-tól

karfiol

299 Ft/kg-tól

cseresznyepaprika

450 Ft/kg-tól

almapaprika

300 Ft/kg-tól

kacsaháj

880 Ft/kg-tól

kacsa szárnytő

600 Ft/kg-tól

csirke far-hát

149 Ft/kg-tól

csirke csontos mell

920 Ft/kg-tól

csirke egészcomb

569 Ft/kg-tól

termelői egész csirke

1500 Ft/kg-tól

kis mellfilé

1099 Ft/kg-tól

marha húsos csont

199 Ft/kg-tól

marha lábszár

2200 Ft/kg-tól

marhacomb

2800 Ft/kg-tól

sütőkolbász

1099 Ft/kg-tól

hátsó csülök

890 Ft/kg-tól

pecsenyehús

890 Ft/kg-tól

szürkeharcsa szelet

2800 Ft/kg-tól

konyhakész törpeharcsa

899 Ft/kg-tól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában