kész

2018.10.01. 19:39

Civilek a kereszténység szolgálatában

huszonhat éve alakult a KÉSZ kaposvári csoportja, s azóta is aktívan tevékenykednek a keresztény értelmiség összefogásáért.

Koszorus Rita

Októberben érdekes témákkal várja tagjait a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Kaposvári Csoportja a Püspöki Székház Nagytermébe. Október 3-án, szerdán Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője tart előadást a Kereszténydemokrácia egykor és most címmel.

Október 24-én Gárdonyi Máté siófoki plébános Egyházmegyei zsinatok a történelemben címmel ad elő. A téma aktualitását adja, hogy Varga László az egyházmegye 25. évfordulója alkalmából egyházmegyei zsinatot hirdetett.

Huszonhat éves a KÉSZ

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Kaposvári csoportja huszonhat éve alakult. Azóta is aktívan tevékenykednek a keresztény értelmiség összefogásáért a somogyi megyeszékhelyen. A csoport azóta több száz sikeres rendezvényen van túl. Hitéletről rendszeresen tartanak előadásokat főpapok, papok, lelkészek. Közéleti témákról pedig történész-politikai elemzők, míg tudományról főleg orvosi és tudománytörténeti előadásokat szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában