biztos jövő

2018.11.26. 11:30

Ha nem is léptek egyszerre, de félezren csatlakoztak a sereghez

Ötszázan álltak katonának az idén megyénkben: Somogyban az utóbbi időben soha ennyien nem jelentkeztek a Magyar Honvédséghez. A 108 szerződéses katonán kívül 392 önkéntes tartalékos kívánt csatlakozni a sereghez.

Harsányi Miklós

Az ötszázadik – aki egyébként önkéntes tartalékos – jelentkező személyi anyagát a héten adták a fogadó alakulatnak. Horváth Jenő őrnagy, a kaposvári toborzó és érdekvédelmi központ parancsnoka elmondta: van, aki hosszabb távon képzeli el jövőjét a honvédségnél, mások munka mellett vállalják a szolgálatot. A szerződéses katonákat már nyolc általános iskolai végzettséggel is alkalmazzák, egyesek járművezetőként vagy lövészként kívánnak elhelyezkedni. A mostani ötszázas létszám egyébként minden bizonnyal még az idén bővül. Pillanatnyilag negyven önkéntes tartalékos orvosi vizsgálata van folyamatban és Somogyból decemberben újabb szerződéses katonák vonulnak a Magyar Honvédséghez.

A szerződéses katonák nyolc általános végzettséggel havi 213 ezer forintot keresnek, az érettségizettek 256 ezer forintot továbbá havi 12 ezer forint kafetériára számíthatnak, s az utazási költségtérítésen kívül ingyenes laktanyai ellátást kapnak. A főiskolát végzett, tiszti rendfokozattal kezdő hadnagyok 350 ezer forintot keresnek, a tisztek már szolgálati lakást is igényelhetnek. A honvédségnél közölték: az illetmények 2019-ben öt százalékkal emelkednek, s a jelentkezőkkel először három évre kötnek szerződést, amit öt évente hosszabbíthatnak meg. Sütő Tamás nyugállományú kaposvári vezérőrnagy kérdésünkre azt mondta: a haderő fejlesztéssel párhuzamosan ismét egyre népszerűbbé válik a Magyar Honvédség a fiatalok körében. A tartalékos állomány tervszerű növelésével párhuzamosan egyre többen keresik a hivatásos pályához vezető utat.

Szakszerűen dolgoznak

– A tiszthelyettesi iskolák és a tisztképzők folyamatosan várják a fiatalok jelentkezését, s remélhetően a következő években nő a számuk – mondta Sütő Tamás. Hozzátette: ezt igényli az új beszerzésű technika is, melynek révén tovább nő a Magyar Honvédség ütőképessége. Az ország szuverenitásának egyik legfontosabb alapgaranciáját mindig a jól képzett honvédség biztosította.

A vezérőrnagy rámutatott: jól eső érzés tölti el, amikor a fiatal katonák szakszerűen, lelkesen és nagy odaadással hajtják végre a feladatot.

Ezek is érdekelhetik