elődeink üzenete

2018.11.01. 14:00

Levél a múltból: titkot rejtett a látrányi templom tornya

Látrányban április óta renoválják a katolikus templomot. Néhány helybéli azóta várta azt a pillanatot, amikor végre a tetőhöz érkezik a felújítás. Úgy sejtették: titkokat rejt az épület tornyának gömbje. Igencsak meglepődtek, amikor kinyitotta nekik a bádogos.

Turbéki Bernadett

Bogdán János templomatya, és Pretzné Belány Judit hónapokig imádkoztak azért, hogy történjen valami érdekes a templom felújítása közben.

– Évekkel ezelőtt, a református templom felújításakor a torony gömbjében találtak egy levelet az 1800-as évekből – kezdte a történetet Pretzné Belány Judit. – Úgy gondoltuk, hogy ha a reformátusoknak volt valami a gömbben, talán a mi templomunkéban is lesz valami – tette hozzá.

– Amikor eljött a pillanat, hogy a toronyról levegyék a borítást, kiderült, hogy nagyon rossz állapotban van, nem lehet hozzányúlni, mert a sisak faszerkezete összedőlhet. Ezért három hónapot csúszott az, amire vártunk – mondta Bogdán János. – Akkor már augusztust írtunk, és én nagyon izgultam, nehogy éppen akkor menjünk nyaralni, amikor kinyitják a gömböt.

– Úgy vártuk, hogy mikor érkezik el a pillanat, mintha egy gyerek születésére várnánk – vette át a szót Pretzné Belány Judit.

– Már visszajöttünk a nyaralásból, amikor csörgött a telefonom. Amikor megláttam, hogy a bádogos hív, nagyot dobbant a szívem. A vonal végén azonban közölték, hogy nem találtak benne semmit. Csalódott voltam, és kértem, hogy nézzék meg még egyszer – mondta a templomatya.

– Nagyon elkeseredtünk, mert végig bíztunk benne, és közben mi is megírtuk bele a magunk levelét...már május végén. Eldöntöttük, hogy mi akkor is beletesszük a miénket, ha nem lesz benne semmi. Aztán a gömb belső faláról lepotyogott törmelékben mégis találtak egy tenyérnyi kis fémdobozt – mondta a látrányi hölgy.

– Azt mondták a bádogosok, hogy odaadják, ha felmegyek érte az állványra. Leküzdöttem a tériszonyomat, és úgy tettem, ahogy kérték. Remegő kézzel, izgatottan bontottam ki. Egy nejlonba csomagolva benne volt az 1957-es felújítás kapcsán írt levél, amelyhez három oldalnyi név tartozott. Azoknak a katolikus és református híveknek a névsora, akik 1957-ben adományaikkal segítették az akkori felújítást. ...és volt ott még valami. Egy 1874-es megsárgult levél – mondta Bogdán János.

– Elolvastuk, és nagyon elérzékenyültünk, annak ellenére, hogy egyikünk sem tősgyökeres látrányi – mondta a Felvidékről származó Judit, aki azonnal beszkenneltette, lefotóztatta a leveleket, mert a másolatokat szeretné bekereteztetni is. A régi iratokat másnap visszatették a helyükre egy új dobozban, az új levéllel együtt, amelyhez még mai fémpénzeket is mellékeltek az utókornak. Annak ellenére, hogy amikor a levelet megírták, még nem tudták, mit találnak majd a gömbben, az új levélnek a régihez nagyon hasonló tartalma lett.

– Az titok, mit írtunk, de azt eláruljuk hogy így üzentük az utókornak: „Kérjük, ha ezt olvassátok, imádkozzatok értünk, akik addigra már nem leszünk! Mi is imádkozunk értetek, akik ma még talán nem vagytok...” – mondta Bogdán János, aki azt is elárulta, hogy azóta teljesen másként tekint a templomtoronyra, amióta beletették az utókornak szóló üzenetet.

Titkok a templomban

Látrányban várhatóan decemberre készül el a katolikus templom felújítása. Egy-egy tatarozás azonban gyakran különleges eseménnyel is járhat, amely nem várt fordulatokat hozhat az építkezésben. Eddig a templomtoronyban talált régi levelek bizseregtették meg a látrányiak szívét, de hamarosan a falakat fogják renoválni, előbukkanhatnak különleges freskók, vagy elrejtett fali sírkamrák, amelyek új fordulatot hozhatnak a templomfelújításban. Látrányban százmillió forintból tatarozzák a katolikus templomot, amely szinte mindenre kiterjedő felújítást jelent. A térségben Karádon, Somogytúrban és Gamáson is végeznek templomfelújítást, amelyek Nikli Zsolt esperes-plébános felügyelete alatt valósulnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában