videó!

2019.01.01. 19:45

Óévi hullámokon versenyeztek a vitorlások Balatonlellén

Az év utolsó napján rendezték meg Balatonlellén a BL Yacht Clubban a VI. Szilveszteri Regattát.

Barkóczy László

A verseny – noha immár hatodik alkalommal rajtolnak el a vitorlások szilveszter napján minden évben – a Balatont egész évben népszerűsítő program része is lett egyben.

A versenysorozat négy megmérettetésből áll, melynek első állomása a III. Mikulás Regatta volt december elsején. A szilveszteri versenyt az új évben még kettő követi majd, a farsangi illetve a tavaszi regatta.

Két kategóriában indulhattak a hajósok. Az elsőben, a Onedesign kategóriában ELAN 31 típusú hajókkal kellett a Balaton vizén versenyezni, míg az Open kategóriában minden induló a saját hajójával versenyezhetett, megkötés nem volt az induló hajókkal szemben.

A vízen kijelölt pályán két körös selejtezőket, kisdöntőt, és a nagydöntőt kellett teljesíteniük a hajóknak és minimum öt fős legénységüknek.

– Ennek a megmérettetésnek most 26 hajóval vágtak neki. – mondta el kérdésünkre Karsai Gábor, a verseny szervezője. – A Onedesign kategóriában 14 hajó küzdött meg egymással a selejtezőket követően a döntőben. Az Open kategóriában 12 hajó és legénységük állt rajthoz. Az idei regatta egyik különlegességének tekinthető, hogy egy gyerekekből álló csapat is versenyzett. Természetesen a kormányos felnőtt volt, de a legénységet 8-10 éves gyerekek alkották. Tisztességgel helyt álltak, noha a télen vitorlázás nem igényel speciális ismereteket, azért a hőérzet miatt egy igazán embert próbáló kihívásban volt részük a versenyzőknek. Ha a parton három fok van, azt a vízen kevesebbnek érezzük, így aki télen vitorlázik, bizony kilép a komfortzónájából.

A versenysorozat a Balaton téli programjainak népszerűsítéséért jött létre. Minden téli hónapban útjára indul egy regatta, ahol a legjobbak érmet és kupát kapnak. A négy versenyt összesítve is értékelik majd tavasszal, aki az abszolút legjobb lesz, a BL YachtClub kézműves trófeáját nyerheti el.

 

– Szeretnénk bebizonyítani mindenki számára, hogy a Balaton egész éven át élhető és élvezhető. – mondta el Tóth Balázs a versenysorozat ötlet- és házigazdája. – Maga a versenysorozat is egy fejlődésen ment keresztül, talán éppen az ilyen programok miatt is. Évekkel ezelőtt még nem volt divat vízen tartani télen a hajókat, így mi biztosítottuk azokat. Ezért mindenki a Onedesign kategóriában indult. Aztán szerencsére mára már egyre többen, éppen az ilyen versenyek miatt, télen is a vízben hagyják hajóikat, így elindíthattuk a versenyt Open kategóriában is.

Barátai unszolására Tóth Balázs is indult a regattán.

– Nem kifejezetten vagyok egy versengő típus, de hagytam magam meggyőzni. – meséli el a részleteket BL Yacht Club vezetője. – Nem bántam meg, hatalmas élmény volt, ráadásul kategóriánkban a harmadik helyet sikerült megszereznünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában