fotók

2019.02.14. 11:30

A leszerelt kutyakiképző sulit alapított a szeleburdi ebeknek

A napokban szerelt le Skrek Roland, a megyeszékhely egyik legismertebb kutyakiképzője. Több mint húsz éven át dolgozott a rendőrség kutyáival, de most sem szakad el a négylábúaktól. Kaposmérőben egy családi háznál kialakított kutyasuliban tanítja a kisebb-nagyobb kedvenceket.

Góz Lilla

Kutyusok az udvaron, a házban, kennelben. A növendék Barta tacsi vékony hangú ugatással fogad minket. Azért kis idő után velünk is megbarátkozik.

– Huszonegy év három nap után egy hete szereltem le – mondta el Skrek Roland. A kaposvári rendőrt 13 évesen a Kántor filmek varázsolták el, az alkotás mély nyomokat hagyott benne, elmondása szerint ennek hatására lett kutyakiképző.

– Így fertőződtem meg gyerekként, azért döntöttem a rendőrség mellett, mert a kutya-ember közötti kapcsolatot itt lehet a legmagasabb szinten művelni – mesélte. Első kutyája Töki volt, őt Körfűrész és Letty követte. A rendőrkutyák mellett pár éve ismerősei kedvenceinek nevelésesben is segít.

– Én az egyéni, ebre és gazdára szabott képzésben hiszek. Nem csak egy lényt, hanem kettőt, az embert is irányítani kell, hogy egymáshoz alkalmazkodni tudjanak – mondta a munkáról Skrek Roland. Megjegyezte: 15-20 év tapasztalata után sikerült eljutnia odáig, hogy egy 30 órás képzést követően a kutya a forgalmas, ugatástól hangos utcán póráz nélkül nyugodtan sétál. Megtanítja arra az ebet, hogyan zárja ki a zavaró körülményeket.

– Az első tíz órában, a problémás részben én vagyok a kutyával. Ezt követően, a képzés kétharmadától pedig bevonom a gazdit is – kalauzolt a kulisszák mögé. Arra is hangsúlyt fektet, hogy megtanítsa ő menjen be először az ajtón, vendégnél a helyére menjen a kutya, kocsibeállásnál ne szökjön ki.

– Azt tapasztalom nagyon sok a pszichésen problémás, agresszív kutya. Akár a gyerekkel vagy más kutyával nem megfelelően viselkednek. Volt egy magyar vizsga, amelyet szájzárral hoztak, tíz óra után már nyugodt és boldog volt – mondta Skrek Roland. Agresszivitás esetén visszafogja temperamentumukat, a szorongókat próbálja kinyitni. A kicsiket a kicsikkel, a közepes és a nagyobb testűeket külön képzi.

– Boldoggá lehet tenni a kutyát, ha célt adsz nekik, ha dolgozhat a jutalomért, a gazdi szeretetéért. A kommunikációs csatornák eltömődtek, a gazdi nem ismeri fel a kutya viselkedését, hogyan tudná kihozni a konfliktusból – jegyezte meg. Munkájához elengedhetetlen az állatok szeretet. Emellett az motiválja, hogy segítsen.

– Nagy öröm, hogy külső emberként, a gazda életére hatást tudok gyakorolni úgy, hogy egy kiegyensúlyozott társat teszek melléjük, megszüntetve a konfliktust, feszültséget. Sokan sírva, zokogva érkeznek hozzánk, gondolkozva az állat elaltatásán és sikerült visszahozni a kutyát. Meghatározó élményem, amikor megtaláltam egy eltűnt idős férfit, soha sem felejtem el, ahogy a felesége könnyei potyogtak az örömtől – hatódott meg az emlékeket idézve.

Nem mindennapi sikerek

Skrek Roland több mint 21 éven át képezte a rendőrkutyákat. 2014–ben lehetősége volt arra egy társával, hogy Los Angelesben testközelből megfigyelje hogyan dolgoznak a világ leghíresebb K9–es rendőrei. Tudása előtt még a helyiek is kalapot emeltek. Tökivel, első rendőrkutyájával 10 évig dolgozott együtt. Orsós Rambó néven elhíresült kisasszondi nőrablót a páros harmincöt kilométeren és három falun át követte. A bűnöző próbálta megtéveszteni a rendőrkutyát, de Töki szimatán nem tudott túljárni. Letty pedig egy a vaksötétben egy elhagyott csecsemőt talált meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában