történelemdarabkák

2019.03.12. 11:30

A régi vár falait kutatják a régészek a Nostránál

Folyamatosan változtak gazdái, s nem kímélték a történelem viharai sem Kaposvár várát. Most újra a figyelem középpontjába került a terület, megkezdődött az ásatás a Nostra helyén, s több feltárást terveznek idén a somogyi régészek.

Koszorus Rita

Volt már templom, majorsági központ, gabonatároló és tanyáztak itt hajléktalanok is. Most azonban eltűntek az egykori Nostra épületei, s elkezdhették a régészek Kaposvár várának feltárását.

Két hónap alatt tárják fel a területet, ahol egykor a belső vár állhatott. Szabadidőpark lesz a középkori építmény helyén, ahol majd emléket állítanak az ódon épületnek is. – Elsősorban ott ásunk, ahol a sétányok és épületek helye lesz – mondta el kérdésünkre Molnár István, a Rippl-Rónai Megyei Múzeum régésze. – Ahol harminc centiméternél mélyebben megbolygatják a földet, ott kötelezően el kell végeznünk a feltárást.

Ezenkívül lehetőség lesz más területeket is feltárni a Nostránál. – Az a célunk, hogy a most látható falak mellé újabb falszakaszokat találjunk – mondta Molnár István. – Szeretnénk a belső vár alaprajzát megkapni, mert az ismert ábrázolások egyrészt ellentmondásosak, másrészt a leggyakrabban használt áll a legtávolabb az igazságtól.

Utoljára 2000-ben volt itt feltárás, de akkor – mivel még álltak a gazdasági épületek – csak kis területen lehetett kutatni. Most sokkal jobb helyzetben vannak a Rippl-Rónai Megyei Múzeum régészei, hiszen most az egész területen tudnak dolgozni.

– A bontás közben a földből kilátszó falrészleteket valamennyire letakarták – magyarázta Molnár István. – De hullott rájuk törmelék, az első hetünk azzal telt, hogy ezeket kiástuk és csak most kezdtük a tényleges feltárást.

Az idei évben is több ásatást terveznek a múzeum munkatársai, hiszen folytatódik a bárdudvarnoki premonteri prépostság feltárása, és a 76. számú út építésénél is dolgoznak még. Az R67-es út építésénél már befejezték a feltárást, az onnan kikerült leleteteket most rendszerezik, mossák, restaurálják ezek tárolásához raktárra és új polcokra is szükség lesz. Ez a munka még körülbelül annyi időt vesz igénybe, min maga a feltárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában