ünnep

2019.03.15. 20:35

Három évtized a dolgos munka eredménye

Kettős ünnepet ült a település március 15-én, hiszen nem csak az 1848-49-es szabadságharcra és forradalomra emlékeztek, hanem a várossá avatás harmincadik évfordulóját is ünnepelték.

Koszorus Rita

A hangulatot a Fonyódi Tűzoltózenekar térzenéje adta meg, majd Erdei Barnabás alpolgármester méltatta a hősöket és azokat a fonyódiakat, akik sokat tettek a városért. – A mai napon azokat a fonyódiakat is méltatjuk és kitüntetjük, akik sok-sok önfeláldozás és még több hozzáértően és becsületesen elvégzett munka árán, hozzájárulnak a fonyódi közösség építéséhez – mondta beszédében a város alpolgármestere. – Városunk célja mindig a településhez való kötődés erősítése, amelyhez eszközül szolgál harmincéves történelmünk. Fonyód fejlődésének kulcsa ma is az ami 1989 óta mindig is: a szorgalom, az önmagunkba vetett hit és az összefogás.

Biró Norbert közgyűlési elnök úgy fogalmazott: nem lehetett volna sikeres a város, az itt élő emberek munkája és kitartása nélkül. – Csak olyan közösség hozhat létre és működtethet egy várost, melyben az egymás iránti türelem és megértés mindenek felett áll – mondta a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. – Fonyódot olyan közös akarat hozta létre, amely már akkor hitt jövőjében.

Hozzátette: az áldozatos munkának meglett az eredménye, hiszen Fonyód város lett, s megragadták az adódó lehetőségeket. A Somogy Megyei Közgyűlés támogatásával összesen 540 millió forint fejlesztési forrás érkezhet városba.

Biró Norbert a fonyódiakat arra biztatta, hogy használják ki adottságaikat, a Balaton vonzerejét, a turizmusban rejlő kapacitásokat.

 

A legdolgosabb fonyódiakat díjazták

A városi rangra emelkedés ünnepén a képviselő-testület olyan személyeket, civil szervezeteket díjaz, akik munkásságukkal sokat tettek a városért. Az év sportolója díjat Molnár Dávid vitorlázó vehette át Hidvégi József polgármestertől. Polgármesteri különdíjat kapott a Mátyás Király Gimnázium Leány V-VI. korcsoportos kézilabda csapata és Zsiga Csaba kerékpáros. A Fonyód Polgáraiért Díjat idén Csizmeg Ferencnek, a polgármesteri hivatal építésügyi csoport vezetőjének és az Óvoda és Bölcsőde óvodai intézményegység mindenkori nevelőközösségének, valamint Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft. mindenkori munkatársainak adományozták. Az ünnepségen dr. Fauszt Terézia főorvost a város díszpolgárává avatták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában