konferencia

2019.03.01. 18:25

Kíméletesebben vizsgálhatják a daganatos betegeket

 Új vizsgálati módszerrel próbálják fájdalommentessé és gyorsabbá tenni a daganatos megbetegedések felismerését, hangzott el az V. Molekuláris Hematológia Konferencián Kaposváron.

Marosi Gábor

A témáról Nagy Ákos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú patológiájának PhD hallgatója előadásában azt hangsúlyozta: a különböző testfolyadékokból biomolekulákat elemeznek genetikai szempontból és a daganatokra jellemző változásokat mutatnak ki. Ennek nagy előnye, hogy nem kell szövet, illetve nyirokcsomó mintát venni, hanem az új eljárásnak köszönhetően a vérplazmából is ki lehet mutatni a daganatos elváltozásokat.

Nagy Ákos hozzátette: ez a módszer még újnak számít az orvostudományban, ezért nagyon sok kutatás kell ahhoz, hogy pontosan tudni lehessen milyen betegségekben, fázisokban lehet használni. Az viszont már biztos, hogy a fájdalmat nagyban csökkenti az eljárás.

Tanítás és tanulás

Egyed Miklós, főorvos, a konferencia főszervezője elmondta: a tanácskozás célja, hogy az ország különböző részeiből érkezett orvosok megismerjék egymás munkáját, később pedig jobb lehetőséget tudjanak biztosítani betegeiknek. Fontos ugyanis, hogy egy kistelepülésen élőnek is ugyanúgy felismerjék a betegségét, mint annak, aki egy egészségügyi centrumhoz közel él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában