Háromszáz tételből álló magángyűjteményt adtak a falunak

A hatvanas évektől kezdve kutatta Szorosad, Somogydöröcske, Somogyacsa vidékének történeteit, dalait Bősze Gábor néhai szorosadi helytörténész, nyugalmazott iskolaigazgató. A hosszú évek gyűjtőmunkájának eredményeként egy közel háromszáz tárgyból álló kollekció állt össze, amelyhez felesége, Bősze Gáborné nyugalmazott pedagógus is hozzájárult.

De az egész szenvedély a szavakkal kezdődött. – A férjem elsősorban történetekkel foglalkozott – mesélte Bősze Gáborné Marika néni, amint otthonában az egykori iskola épületében fogadott minket. Az udvaron egy régi szőlőprés tanúskodik róla, ez a múltat tisztelő emberek otthona.

– A férjem édesapja is tanító volt és amikor kisgyerek volt elkísérte és hallgatta, mit mesélnek neki a nénik, bácsik – mesélte az asszony. – Aztán amikor Szorosadra jött, fogta a magnóját és ő is elindult történeteket, népdalokat, műdalokat gyűjteni. Ötvenkilenc kazettája gyűlt össze, még várom, hogy digitalizálják őket.

– 1974-ben környezetismeret órán elkezdtük kidekorálni az osztályt a diákjaimmal a tárlaton is látható köcsögökkel – idézte fel Bősze Gáborné a múltat. – Ezek voltak a gyűjtemény első darabjai is.

Ebben az időszakban férje Törökkoppányban tanított, ahol ő is belefogott a gyűjtőmunkába. – Elkezdett fémkeresőzni – mondta a nyugalmazott történelemtanár. – A vitrinekben látható érmék is így kerültek elő. Két nagyon értékes pénzünk van, az egyik egy Kossuth-bankó 1848-ból a ceglédi beszéd utánról, a másik pedig As, vagyis római rézpénz.

Az általa tartott honismereti szakkörön a diákok segítették őt azzal, hogy otthonról vittek tárgyakat. Ő pedig mindent precízen lejegyzett, hogy ki mikor és mit adott.

A kollekcióban megtalálható a legnagyobb tiloló, valamint egy 1850 tájáról származó rusztikus íróasztal is. Régi térképek, Bősze Gábor feljegyzései és különleges képek is helyet kaptak a gyűjteményben, amely a házaspár otthonából a település faluházába került.

Megvalósította férje nagy álmát

A legutóbbi falunapon nyitott meg ünnepélyesen a Bősze-gyűjtemény a szorosadi faluházban. – Nem a helyhiány miatt, hanem elvi kérdés volt, hogy odaadom a falunak – fogalmazott Bősze Gáborné Marika néni. – A férjem halála előtt már többször beszéltünk róla, hogy valamit kezdeni kell a gyűjteménnyel, mert a sírba nem vihetjük magunkkal. Sokan jelentkeztek már, hogy megvennék az egész tárlatot, csinálhattam volna ebből pénzt, de ez eszembe sem jutott, csak arra gondoltam, hogy megvalósítom a férjem álmát.