fotók és videó

2019.10.20. 16:50

Barbeque ízesítésű töpörtyűt is kóstolhattak a fesztiválon

Hatodik alkalommal rendeztek töpörtyűfesztivált a Nagyberek „Zöld Kapujában”, Imremajorban. A Balatonfenyvestől három kilométerre lévő településen minden a hamarosan kezdődő disznóvágási szezont idézte: a bográcsokban töpörtyű, vagy úri nevén tepertő sült.

Turbéki Bernadett

Töpörtyűkrém, töpörtyűs pogácsa, és igazi tepertő. Ezekkel az ínycsiklandó ételekkel várta látogatóit a Hunyady udvar a szokásos kézműves piac kínálata mellett a hétvégén. – Eddig minden évben igyekeztünk valami újat nyújtani a korábbi rendezvényeink keretében – mondta Antics László, a Majorka Alapítvány alapítója. – Idén azonban úgy döntöttünk, ha a tavalyi színvonalat hozzuk, már az is magas mérce.

 

A szervezők ebből öt kilót biztosítottak csapatonként a töpörtyű alapanyagából. – Mi azért hoztunk még háromféle zsírt, hogy még jobb legyen a tepertő – mondta a „Tőccs még!” csapat vezetője, a Lengyeltótiból érkezett Jozó Tamás, aki visszatérőnek számít, mert esküvője helyszínéül szolgált korábban Imremajor. – Sok főzőversenyen vettünk részt az országhatáron kívül, amelyeken nem törekedünk a szabályok betartására, a részvételt tartjuk fontosabbnak.

Konyhafőnökök jöttek egy alsóbélatelepi étteremből is. – Első alkalommal vagyunk itt, és barbeque ízesítésű töpörtyűvel próbáljuk elnyerni a zsűri kegyeit – mondta Rofrics Kolos, az étterem egyik szakácsa.– Libamájas tepertőkrémet és töpörtyűs pogácsát is hoztunk, amelynek nagy sikere van.

Nagy István, a Baranya megyei Baksáról érkezett: Novembertől február végéig minden hétvégén disznóölésen vagyok – mondta. – Másfél óra alatt készül el a specialitásunk, amellyel tavaly a második helyet szereztük meg. Jövő hétvégén tizenegy család tart nálunk disznóölést egy nagy buli keretében, a mostani verseny felkészülés is erre az eseményre – tette hozzá.

– Jó itt összejönni a többi településről érkezett csapatokkal, igyekszünk megismerni őket, és magunkat is megismertetni velük – mondta a balatonfenyvesi Somogyi István, aki tepertőből készült ételekkel is nevezett a versenyre. Még egy tortát is felajánlottak a résztvevőknek.

– Szeretjük, és amint megtudtuk, hogy ma töpörtyűfesztivál van, azonnal autóba ültünk – mondta a kaposvári Kovács házaspár, miközben kóstolgattak a rendezvényen, ahol az Imremajorból négy útvonalon megközelíthető tizenegy település, és a hozzájuk társult négy „külsős” csapat mutatta be töpörtyűsütési tudását.

Ezek is érdekelhetik