újra itthon

2019.10.05. 20:00

Hazavágyódott a hegesztőszív: a Balatonnál alapított vállalkozást

Már fiatalon Németországban próbált szerencsét egy jól képzett somogyi szakmunkás, de végül hazahozta a szíve, s a Balatonnál alapított vállalkozást.

Kovács Gábor

Pintér Ferenc Nagykorpádon nőtt fel, de Csurgón lakott 1976 óta. Gépszerelő-géplakatosnak tanult a dél-somogyi városban, s amikor végzett, egy pesti cég kiküldte Százhalombattára, és ott fejezte be a minősített hegesztői tanfolyamot. Hegesztő szakmunkásként küldték a Kőolaj­ipari Gépgyárhoz, s más nagyipari cégekhez Budapestre.

– A kalandvágy és a szakmai tudás vágya vitt külföldre – idézte fel Pintér Ferenc. – Siófokon dolgoztam egy hajójavító műhelyben, ott nagyon sok emberrel találkoztam és beszélgettem, akik már akkor rendszeresen jártak külföldre.

Már húszévesen kiment Németországba dolgozni. Aztán jött a világútlevél, s haza akarták küldeni a magyarokat, 1989-ben kért politikai menedékjogot is, de nem adták meg neki, majd a honosítást is megpróbálta, ám ez sem sikerült.

Itthon 2000-ben egy jól működő vállalkozása volt, sertés­önetető automatákat készítettek Pintér és társa néven. A Kaposvári Egyetemtől egy tesztelés után még bizonyítványt is kiállítottak arról, hogy kitűnő a termék, s a vásárláshoz a gazdák kaptak támogatást. Egy időben alig bírta a munkát, de a 2002-es kormányváltás után egyik napról a másikra elmaradoztak a megrendelők.

Ezután az egyik kollégájával együtt megint külföldre vitt az útja. Egy osztrák cégnél kapott munkát, bejárta a nagyvilágot, Norvégiában, Spanyolországban, Olaszországban végzett ipari szereléseket gépgyárakban, öntödékben, vasútisín-gyártó üzemben. Kazánokat, nehéziparban hidraulikát szerelt sokéves tapasztalattal. Legutóbb Grazban dolgozott egy világszerte ismert cégnél, turbinákat, papírgyártó gépsorokat készítettek, a munkáiból Amerikába is szállítottak.

Az utolsó években már ingázó volt, azt kérte a közvetítő cégétől, hogy csak Burgerlandba és Stájerországba irányítsák, mert minden hétvégén haza akar jönni. Vett egy házat Balatonfenyvesen. A hazaszeretet és az üzleti lehetőség hozta vissza. Ahogy fogalmazott, nem a híve annak, hogy sokan felpakolják a családot, és új életet kezdenek idegenben. Neki azonban többet ér, ha a hétvégén a haverokkal, ismerősökkel leülhet beszélgetni.

– Ma már más világ van, mint régen volt – állítja a minősített hegesztő. – Nagy a szakmunkáshiány, alig vannak szakemberek. Hétvégente 150 kilométert autózom, hogy elhozzam egy munkatársam, aki segít nekem, és ért is az általam használt technikához.

Merthogy különleges technikát használva rozsdamentes korlátokat, WPC technológiájú kerítéseket csinál. Fa hatást keltő, saválló korlátokat állít belőle luxusapartmanokba, ipari létesítményekbe, családi házakba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában